Orbán Viktorral találkoztak az EMNP vezetői Nagyváradon

Krónika 2017. október 02., 18:12

Orbán Viktorral találkozott hétfőn Nagyváradon – a Partiumi Keresztény Egyetem hivatalos megnyitója alkalmával – Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, Zatykó Gyula, az alakulat alelnöke és Csomortányi István, a néppárt Bihar megyei elnöke.

Az EMNP vezetői átadták Orbán Viktornak a Szent László Terv első fejezetét Fotó: Mohácsi László Árpád

Az alakulat közleménye szerint a néppárti vezetők átadták a miniszterelnöknek a szervezet által idén nyáron kezdeményezett Szent László Terv első csomagját, mely az elkövetkező évek nagyváradi cselekvési stratégiáját foglalja magában. Az erdélyi politikusok elmondták: az elmúlt évtizedekben folyamatosan és drámaian csökkent a nagyváradi magyarság lélekszáma, s e tendencia gyorsulóban van, így égetően szükségessé vált egy átfogó terv kidolgozása, mely megoldást nyújtana a nagyváradi magyarság megmaradásához, kulturális örökségének megmentéséhez és gazdasági megerősítéséhez.

A terv tartalmaz egy nagyváradi vállalkozástámogatási elképzelést, valamint több, a helyi magyar vállalkozói szféra számára fontos javaslatot. Továbbá kiemelt hangsúllyal foglalkozik a város magyar oktatási kérdéseivel, és hosszútávú beiskolázási terv elkészítésére tesz javaslatot, amelynek eredményeként újraindítható lenne a magyar általános iskolai oktatás két városrészben is.

Fontos elemei a tervnek a hivatalos magyar nyelvhasználat és a történelmi magyar utcanevek ügye, valamint néhány, a város kiemelt műemlékével kapcsolatos javaslat is megfogalmazódott.

Egyúttal rögzítésre került az is, hogy Nagyvárad magyarsága szeretné ismét a megyeszékhely főterén felállítani a városalapító Szent László király lovasszobrát. A kötetlen találkozó alkalmával dr. Szilágyi Ferenc, a Partiumi Keresztény Egyetem dékánja átadta Orbán Viktor miniszterelnöknek, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek és Németh Zsoltnak, az Országgyűlés külügyi bizottsága elnökének a Partiumi Kutatótintézet és a Partiumi Autonómiatanács által elkészített, a partiumi történelmi régiót első ízben közigazgatási egységként értelmező térképet és a régió zászlaját.

Az alakulat tájékoztatása szerint Orbán Viktor miniszterelnök arról biztosította a néppárt politikusait, hogy a nagyváradi magyarság továbbra is számíthat a magyar kormány támogatására.