Rostás Szabolcs 2017. október 02., 09:30

Kegyelmi állapot

Akár a helyszínen, akár a televízió képernyőjén keresztül követte valaki a reformáció 500. évfordulója tiszteletére rendezett hétvégi kolozsvári ünnepséget, az elhangzott üzenet, a miliő egyaránt rendkívüli és felemelő volt.

No persze a kincses város szívében végigvonuló több száz palástos lelkipásztor és az őt követő ünneplő magyarok látványa sem volt mindennapi, adott pillanatban olyan benyomása volt az embernek, mintha a Kolozsvári Magyar Napok valamelyik utórendezvényét költöztették volna át egy őszi időpontra.

A protestantizmus fél évezredes fennállását jelképezni hivatott felvonulás már csak akkor is megérte, ha a rengeteg fekete ruhás emberre rácsodálkozó román gyerekek ebből az alkalomból megtudhatták, hogy a többségi ortodoxokon kívül más felekezetű polgárok is léteznek ebben az országban, akik ráadásul az övétől eltérő nyelvet is beszélnek. A megismerés pedig, mint tudjuk, az első lépés a másság iránti tolerancia irányába.

Hasonlóképpen a protestantizmus megszületését ünneplő rendezvénysorozat jelképes pillanata volt, amikor Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek az egység útjait kereső keresztény egyházak számára azt a gondolatot ajánlotta iránymutatásként, hogy „a fő dolgokban legyen egység, egyebekben szabadság, és mindenekben szeretet”.

Az évszázadokat átölelő vallásháborúk, a kommunista diktatúra erőszakos ateizmusa ismeretében különösen biztató hallani, hogy az erdélyi magyar történelmi egyházak tisztában vannak azzal: csakis közös erőfeszítéssel képesek elősegíteni a romániai magyarság testi és lelki gyarapodását, jogainak érvényesítését.

Elvégre a kisebbségi lét nehézségei egyformán érvényesek az evangélikus-lutheránus, katolikus, református, unitárius magyar hívekre, az elkobzott vagyon apránként való visszaszerzése, a templomok megőrzése, a bezárt egyházi iskolák újraalapítása felekezeti hovatartozás nélkül, egyformán feladatot ró mindenkire.

Legyen szó a katolikusok kétezer, vagy a protestánsok ötszáz esztendős múltjáról, a magyar egyházakban az is közös, hogy immár egyformán számíthatnak az anyaországra. Erre utal a miniszterelnöknek a reformációs ünnepségen való részvétele, továbbá az egyházak és intézményeik számára nyújtott támogatások is. Ez a hátszél már valóban alkalmas a kisebbségi létből fakadó nehézségek enyhítésére, a jelenlegi kegyelmi időszak pedig különösen kedvez az építkezésnek.