Még mindig nem tudni, hogy lesz-e népszavazás vasárnap Katalónia függetlenségéről

Hírösszefoglaló 2017. szeptember 29., 14:41

Továbbra is teljes a bizonytalanság Katalóniában, senki nem tudja megmondani, hogy lesz-e népszavazás vasárnap a függetlenségről.

Fotó: MTI/AP

A spanyol kormány illegálisnak tartja, és megtiltotta a szavazást, de a katalánok mindenképpen meg akarják tartani. Ráadásul Madrid – sokszor fenyegető – lépései miatt folyamatosak az elszakadáspárti tüntetések – áll a Híradó.hu-n közölt összeállításban.

A katalán diákok csütörtökön kétnapos sztrájkot hirdettek, mert a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette a vasárnapra tervezett népszavazást. Az egyetemisták szórólapokat osztogattak a referendumról, miközben katalán zászlókkal vonultak végig Barcelona utcáin.

Nem spanyolnak, hanem katalánnak tartjuk magunkat. Ezért nem szeretjük a ránk vonatkozó törvényeket, amelyeket a spanyol állam hoz”

– mondta egy egyetemista lány.

Van egy olyan mondás, hogy Madridnak 50 évente oda kell csapnia Barcelonára, hogy a katalánokat az országon belül tartsa. És ez nagyjából így is van 50 évente, csak azért, mert tiltakozunk – mondta a Katalán Nemzetgyűlés elnökségi tagja.

Hozzátette, hogy nem csak történelmi és kulturális, hanem gazdasági oka is van az elszakadási törekvéseknek. A katalán parlament szeptember elején döntött a függetlenségi népszavazás kiírásáról. A katalánok elszakadási szándéka és az arra adott spanyol reakció politikai válságot idézett elő Spanyolországban.

Mariano Rajoy kormánya alkotmányellenesnek és illegálisnak tartja a referendumot, amely szerintük sérti a spanyol nép szuverenitását. 

A spanyol miniszterelnök szerint ez a referendum megosztja az országot, feszültséget kelt és egyáltalán nem válik a nemzet javára.

Éppen ezért minél hamarabb rendezni kell a helyzetet, a jogállamiság, a párbeszéd és a józan ész határain beül – hangsúlyozta a spanyol miniszterelnök.

A feszültséget még inkább fokozta a katalán legfőbb ügyész rendelkezése. Arra utasította ugyanis a Madrid irányítása alá került katalán rendőrséget, hogy segítsenek leállítani a népszavazás előkészületeit.

Katalónia 7,5 millió lakosa közül 5,4 millióan jogosultak választásra, akik azonban most

nem kaptak választási értesítőt arról, hogy hol kell megjelenniük október 1-jén, mivel a posta nem kézbesíti a népszavazási dokumentumokat.

Carles Puigdemont katalán elnök Twitter-oldalán tett közzé egy mobiltelefonos applikációt, ahol a választók kikereshetik, melyik szavazókörhöz tartoznak.