Orbán Viktor részvételével ünneplik a reformációt hétvégén Kolozsváron és Szászfenesen

Kiss Előd-Gergely 2017. szeptember 29., 16:45

Kolozsváron szombaton múzeumot, vasárnap pedig a református egyház levéltárának új székhelyét is megnyitják, míg Szászfenesen az új református templom avatására kerül sor Orbán Viktor jelenlétében.

Tárt kapukkal várják az ünneplőket. A földszinten kap helyet a múzeum, az emeleten a levéltár Fotó: Kiss Gábor

Kolozsváron múzeum- és levéltáravatással, a szomszédos Szászfenesen pedig templomszenteléssel ünnepli meg hétvégén a reformáció 500. évfordulóját az Erdélyi Református Egyházkerület – az ünnepségeken Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz.

Kovács Mária Márta, a Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézet szomszédságában kialakított Erdélyi Református Múzeum muzeológusa a Krónikának arról számolt be: már száz éve megszületett a gondolat, hogy az egyházkerületnek szüksége lenne egy ilyen térre, hiszen több mint 600 gyülekezet van, amelyeknek úrasztali edényei időnként használaton kívül állnak, ilyenkor jó lenne biztonságos körülmények között tárolni ezeket.

Elmondása szerint valamikor 1906 körül egyházkerületi határozat is született erről, azóta folyamatosan felmerül a múzeumalapítás ötlete, a terv megvalósítására pedig most végre eljött a megfelelő alkalom, így a létesítmény hétvégén megnyitja kapuit. Kovács Mária Márta kifejtette:

a múzeum elsődleges célja, hogy otthont adjon azoknak az eszközöknek, amelyeket a gyülekezetek nem használnak, ugyanakkor kiállító felületként is fog működni, olyan tárgyakat lehet majd megtekinteni, amelyek történelmi értékkel bírnak.

Március 25-éig lehet megtekinteni a kiállítást

A szakember lapunknak arról is beszámolt: a szombati megnyitón, a reformáció 500. évfordulója alkalmából bemutatott tárlat anyagát főként a szórványvidékről gyűjtötték, az érdeklődők többek között textíliákat, ötvösmunkákat, ónedényeket tekinthetnek meg. A kiállítás által – amelyet március 25-éig lehet megtekinteni – azt kívánják bemutatni, hogy Erdélyben hogyan alakult ki, és milyen örökséget hagyott hátra az elmúlt 500 évben a reformáció.

A tárlat anyagát négy teremben helyezik el: előbb bemutatják a katolikus örökséget, majd az érdeklődők megtekinthetik, hogy erre hogyan épültek fel, illetve változtak a 17., 18., 19. század folyamán a használati tárgyak. A kiállítás az egyes vidékek sajátosságaira is kitér, így kiderül például, hogy

ahogyan a székelyföldi egyházmegyékben másként alakult az egyházközség létrehozása és fenntartása, úgy a használati tárgyak tekintetében is egyértelmű a különbség.

A vármegyékben ezzel szemben jóval erőteljesebb a patrónusok jelenléte, a tárlat ennek mentén bemutatja a legreprezentatívabb családokat, amelyek folyamatosan támogatták a református egyházat. A negyedik teremben végül Kolozsvár és Marosvásárhely történetét mutatják be, illetve azt, hogyan alakult a reformációtól kezdve a két gyülekezet sorsa.

Új székhelyet kap a levéltár

A múzeum megnyitása mellett az Erdélyi Református Egyházkerület levéltára is új székhelyet kap, az 1964 óta működő intézmény ugyanis kinőtte eddigi otthonát, a Farkas utcai református templom oldalhajóját – tudtuk meg Ősz Sándor Előd egyházkerületi főlevéltárostól. A kolozsvári Bocskai (Avram Iancu) téri felújított ingatlan – amelynek földszintjén kap helyet a múzeum – emeletén lesz ezután a levéltár, amelyben szintén berendeztek egy kiállítótérként vagy akár gyűlésteremként használható helyiséget.

Messze jobb munkakörülmények biztosítják, hogy az elnéptelenedő egyházközségek levéltári anyagát megőrizzük”

– magyarázta a szakember. Kérdésünkre azt is elmondta: az intézmény szolgáltatásait kutatók is előszeretettel veszik igénybe, a költözést megelőző időszakban évente 300-320 alkalommal fordult hozzájuk mintegy 120 szakember. „A nagy állami levéltárakkal természetesen nem vesszük fel a versenyt, de a kisebb levéltárak közül messze mi vezetünk Erdélyben” – hangsúlyozta. Az intézmény vasárnap nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt.

Vasárnap avatják fel a szászfenesi református templomot

Szászfenesen eközben javában készülnek az új református templom felszentelésére, amelyet vasárnap ugyancsak Orbán Viktor kormányfő jelenlétében adnak át.

Az új szászfenesi református templom Fotó: Kiss Gábor

Az épület építésének azt követően láttak neki, hogy

a 2011-es népszámláláson a községben több mint ezren vallották magukat magyar anyanyelvű reformátusnak. Ennek nyomán döntött úgy az Erdélyi Református Egyházkerület, hogy érdemes templomot építenie a gyülekezetnek.

Máté István szászfenesi református lelkész a Krónikának elmondta: a gyülekezet nagy örömmel fogadta, hogy új templomot kap, ennek hiányában ugyanis az istentiszteleteket előbb egy magánházban, majd a kultúrotthonban, később az egyik presbiter, Székely Olga panziójában tartották, illetve tartják még október elsejéig.

Máté István szerint a nehézségek ellenére „szépen zajlott” az időszak, mert az emberek hűséggel jöttek segíteni az egyháznak. Mint részletezte: a nehéz időkben arra a gondolatra támaszkodtak, hogy ez csak átmeneti időszak, amely hamarosan rendeződik. A lelkész hangsúlyozta: akik otthonukba befogadták a gyülekezetet vasárnaponként, szeretettel tették ezt.

Az építkezésnek óriási közösségteremtő ereje volt. Nem is tudom elmondani, milyen jó hangulat van a presbitériumban is, egy közös cél érdekében tudtunk mindenkit mozgósítani, akár a pályázatok benyújtásáról, akár bármilyen más ügyintézésről volt szó”

– magyarázta. Hozzátette: lelkészként neki „egy kicsit sok” jutott, de ez alatt nem azt kell érteni, hogy belefáradt, hanem egyszerűen arról van szó, hogy a közösség tagjainak zöme fiatal, délután öt-hat óráig munkában vannak, ezért nem is igazán várhatta el, hogy segítsenek. Ennek ellenére sokan megtették, egyesek szabadnapokat kértek, mások késő délután mentek segíteni, olykor egy egész hétvégét rászántak az építkezés egy-egy részfeladatának kivitelezésére.

A templomépítésben ugyanakkor nem merült ki a gyülekezet tevékenysége, hiszen számos rendezvényt szerveztek, amelyeken román nemzetiségűek és római katolikusok is részt vettek. Máté István rámutatott: rengeteg segítséget kapott a fiatal családoktól, de az idősek is kivették részüket a munkából.

Úgy érzem, jó hangulatú, dinamikus közösségnek lehetek a lelkésze, amelyet most megajándékoz az Úristen, az egyházi és a világi döntéshozók azzal, hogy templomot szentelhetünk október elsején”

– fogalmazott. Hozzáfűzte: érdemes megemlíteni, hogy jó az együttműködés a szászfenesi római katolikus és a református közösség között, rendszeresen szerveznek programokat. Kérdésünkre elmondta: az építkezés során nehézségek is akadtak, a legnagyobb gondot a pénzhiány jelentette. Sok mindennel küzdöttek, míg az egyházkerület közbenjárásával nem kaptak támogatást a Bethlen Gábor Alapkezelőtől.

Mint részletezte:

óriási szerepe volt a magyar állami támogatásnak abban, hogy elkészült a templom,

ugyanis azelőtt úgy érzékelték, hogy ha a korábbi iramban halad az építkezés, évi 200 ezer lejes költségvetéssel, akkor legalább 10 évbe telik befejezni. A teljes beruházás 3,5 millió lejbe került, a Bethlen Gábor Alapkezelő 160 millió forinttal (2,36 millió lejjel) támogatta az építkezést.

{K1}