A jegybank első alelnöke kiáll az Első otthon program mellett

Bálint Eszter 2017. szeptember 29., 15:55

Kizárná a jegybank a magasabb jövedelműeket az Első otthon program haszonélvezői közül.

Fotó: Barabás Ákos

Úgy tűnik, a Román Nemzeti Bankon (BNR) belül is megoszlanak a vélemények a fiatalok lakásvásárlását segítő Első otthon programról: míg a napokban Liviu Voinea, a jegybank alelnöke egy elemzésben több ponton is bírálta a kedvezményes hitelkonstrukciót, Florin Georgescu első alelnök szerdán, a szenátus gazdasági bizottsági meghallgatásán „rendkívül hasznosnak” nevezte azt.

Mint hangsúlyozta, az Első otthon főként az alacsony vagy közepes jövedelemmel rendelkezőknek van segítségére. De – tette hozzá –

az óriási kereslet miatt egyensúlyvesztés történhet a piacon, így a kormánynak mielőbb intézkednie kell.

Georgescu abban látja a megoldást, hogy egy módosítással vegyék ki a potenciális jogosultak köréből azokat, akik nagyobb jövedelemmel rendelkeznek. Ő maga a határt 3000-4000 lejes jövedelemben húzná meg, hiszen meglátása szerint, akik ennél többet keresnek, azok számára hozzáférhetőek a piacon kínált ingatlanhitelek.

Mint ismeretes, a piacinál alacsonyabb törlesztőrészlet mellett az Első otthon program egyik legnagyobb előnye, hogy alig 5 százalékos önrész is elég, miközben a piaci szint 20-25 százalék, amit az albérletben lakó fiatalok nehezen tudnak előteremteni. Georgescu a parlamenti meghallgatáson emlékeztetett,

a programot már eleve az alacsonyabb jövedelműeknek találták ki, számukra pedig mindenképp folytatni kell.

Amint arról a napokban írtunk, egyre több jel utal arra, hogy a szociálliberális kormány meg kívánja szüntetni az Első otthon programot. Az máris biztosnak látszik, hogy akik abban bíztak: az év hátralevő időszakában jutnak az állam által felerészt garantált hitelhez, nem is reménykedhetnek, hogy a tavasz előtt sorra kerülnek.

A 2017-es esztendőre előirányzott keret ugyanis már kimerült, és eltérően az előző évek gyakorlatától, a Tudose-kormány a szeptemberi költségvetés-kiigazításkor nem utalt ki újabb összegeket, a hiteleket garantáló állami garanciaalap illetékesei pedig jelezték, nem is bővítik már idén a keretet.

{K1}