Regény Áprilyék családjáról – Gerlóczy Márton könyvét mutatták be Kolozsváron

Kiss Előd-Gergely 2017. szeptember 28., 15:57

Mikecs László tanár, néprajzkutató, Áprily Lajos veje 100. születésnapján mutatták be Kolozsváron Gerlóczy Márton magyarországi író Mikecs Anna: Altató című regényét. A szerző Áprily Lajos dédunokája.

Gerlóczy Márton (középen) azzal kezdte a munkát, hogy minden rendelkezésére álló adatot, emlékiratot, levelet digitalizált Fotó: Horváth László

Azért ezt a dátumot választották a könyvbemutató időpontjául, mert szeptember 27-én volt Mikecs László (tanár, történész, Áprily Lajos veje) születésének 100. évfordulója – magyarázta Gerlóczy Márton magyarországi író Mikecs Anna: Altató című regényének kolozsvári bemutatóján szerdán.

{K1}

Mint elmesélte,

úgy kezdett a regény megírásához 2010-ben, hogy elkérte a családtagoktól a szekrényekben porosodó naplókat, leveleket.

A történet az 1890-es években kezdődik a dédnagyanyja (Schéfer Ida, Áprily Lajos felesége) feljegyzései alapján, ám a regény a főszereplő, Jékely Márta emlékiratain alapszik. Gerlóczy azt is elmondta, a fennmaradt régi családi fotókra is hagyatkozott, az alapján vette végig, hogy kik azok az emberek, akik a felvételeken láthatóak.

Gerlóczy elmondta, azzal kezdte a munkát, hogy minden rendelkezésére álló adatot, emlékiratot, levelet digitalizált. Ezekből eleinte nem állt össze be semmi, hiszen nem kordokumentumot akart írni, hanem a családtagok történeteit szerette volna regénnyé szőni.

A megtörtént eseményeket nem toldotta meg fikcióval, nem talált ki semmit,

igyekezett kizárólag az emlékiratokra hagyatkozni, ugyanakkor a családregény néhány szerepelőjének a nevét megváltoztatta, ugyanis előfordult például, hogy a feljegyzésekben egyszerre öt Terézia is szerepelt, akiket valahogyan meg kellett különböztetnie egymástól.

Hozzáfűzte: azért is Mikecs Annát, Áprily Lajos 4 évesen elhunyt, Anna nevű unokáját tette meg a könyv szerzőjének, mert azt akarta, hogy egy nő mesélje el a történetet, amely elsősorban a család nőtagjairól szól. Olyan nőt akart elbeszélőnek, aki mégiscsak részese a történetnek, olyan valaki kellett, aki mindent lát.

Azért lett egy halott az elbeszélő, mert ő már a kezdeteknél ott volt”

– fogalmazott Gerlóczy. Azt is kifejtette, ő személyesen a nagyanyjának – akit többször is egyszerűen csak Mártaként emlegetett, utalva közeli személyes viszonyukra – köszönheti a legtöbbet, ezért is beszéli el a történetet az ő szemszögéből.

Gerlóczy Jékely Márta alakját felidézve azt is megosztotta a közönséggel, hogy egy alkalommal, amikor ő a Duna parton dohányozott, Jékely Márta védte ki azt a pofont, amit a dohányzásért a nagyapjától kapott volna.