Sikeres fesztivált zárt a szatmári színház

Krónika 2017. szeptember 26., 17:19

Idén megújult néven jelentkezett a korábban több évados múlttal rendelkező szatmárnémeti nemzetközi multikulturális színházi fesztivál. A szeptember 14-24. között lebonyolított Tranzit Feszt 20 előadását mintegy 3500 néző követte figyelemmel.

Fotó: Czinzel László Photography

A 11 napos seregszemle programjainak 8 helyszín biztosított teret, ugyanis a nemrég felújított Északi Színház nagyterme, Ács Alajos-stúdiója és emeleti büféje, valamint a Szakszervezetek Művelődési Házának nagy- és kisterme mellett a Szatmárnémeti egyik jelképének számító Tűzoltótorony tövében felállított szabadtéri színpad és két piceklub is vendégül látta a fesztivál rendezvényeit.

A meghívott társulatok összesen 4 országból érkeztek Szatmárnémetibe,

hiszen a romániai magyar és román társulatok mellett magyarországi, kárpátaljai magyar és moldvai köztársaságbeli román színház is jelen volt a Szatmárnémeti Északi Színház két tagozata által közösen szervezett fesztiválon. A fesztiválelőadások mellett könyvbemutató, szakmai beszélgetések, afterpartyk, utcaszínház és villámcsődület is színesítette a több mint egyhetes rendezvény kínálatát.