Bálint Eszter 2017. szeptember 25., 11:31

Ők még nem unják? – avagy a kecske és a káposzta meséje PSD-módra

Bevallom, én már nagyon unom, hogy amióta beiktatták a Sorin Grindeanu, majd Mihai Tudose vezette, de igazából Liviu Dragnea szociáldemokrata (PSD) pártelnök irányítása alatt álló szociálliberális kormányokat, alig volt hét (vagy talán nem is volt?), hogy ne dobtak volna be a köztudatba egy-egy hajmeresztő gazdaságpolitikai (és nem csak) tervet, amiről aztán csámcsoghatott a sajtó és a közügyek iránt érdeklődő lakosság.

Mi is rendszerint lecsaptunk ezekre, kielemeztük várható gazdasági, társadalmi stb. hatásait, aztán egy jó pár kapcsán rögzítettük, hogy hál ’istennek, ebből sem lesz egyelőre semmi. Jó párat persze átvittek.

A közalkalmazotti béremelés és a nyugdíjemelés például régi vesszőparipája a mindenkori kormányoknak, és nem is vitatjuk egyik szükségességét sem, csak újfent úgy született döntés róluk, hogy épp azt nem mondták meg, hogy honnan teremtik elő a szükséges anyagi erőforrásokat. Abban pedig nagyjából biztosak vagyunk, hogy nem pusztán elfelejtették megjelölni, hanem ők sem tudták, csak muszáj volt, lépéskényszerbe kerültek.

Azóta pedig folyamatosan kattog az agyuk, hogyan tudják elérni, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon, azaz a költségvetési hiány se öltsön riasztó méreteket, mert az drasztikus szankciókat vonna maga után, és a bér- és nyugdíjemelések se maradjanak el.

Mivel azonban egyetlenegy káposzta sem állt a rendelkezésükre, előbb az infrastrukturális beruházásokra szánt pénz ment el „kecskekajára”, most pedig már nem is próbálnak hatékonyabb megoldást találni, egyszerűen csak azt nézik, hogyan tudnák elvenni a mások káposztáját.

Lássuk csak a legfrissebb ötleteiket. Egyik legkegyetlenebb módszerük a pénzszerzésre, hogy a magáncégek immár nem vásárolhatnak a védett műhelyekből, hanem maguknak kell alkalmazniuk fogyatékkal élőket, ha pedig nincs elég hátrányos helyzetű a munkavállalók körében, akkor azt a pénzt – tán még többet –, amit korábban a műhelyeknél költhettek el a vállalkozók, adják csak szépen az államkasszának.

Magyarán, a fogyatékkal élők kárán próbálnak bevételekhez jutni, a védett műhelyeket – amelyek szinte az egyetlen lehetőséget biztosították arra, hogy a hátrányos helyzetűeknek ne kelljen pusztán segélyből tengődniük, közösségbe járhattak, és a társadalom hasznos tagjainak érezhették magukat – kegyetlenül legyilkolják.

Eközben a tb-járulék kifizetési kötelezettségének az alkalmazottra történő átruházásából akár jó is kisülhet, abból viszont semmiképp sem, hogy itt vagyunk szeptember végén, és még senki sem tudja, hogy januártól milyen adó- és tb-politika lesz révényben, így nem lehet előre tervezni, törvénytervezet sincsen, csak tévényilatkozatokban meglebegtetett fantazmagóriák.

És lehet, hogy sok vállalkozó erre már csak legyint egyet, hisz megszokták, hogy a világ – legalábbis az innenső felének – egyik vagy talán a legkiszámíthatatlanabb országában élünk, amellett ellenben már a legtöbben nem tudnak elmenni szótlanul, hogy a kormány szinte az egyik napról a másikra kitalálta, és szinte egyik napról a másikra gyakorlatba is akarja ültetni a megosztott áfafizetést.

Egy friss felmérés szerint a cégvezetők 72 százaléka azt mondja, legalább hat hónap kell a megosztott áfafizetésre való áttéréshez. Ehhez képest van három, hiszen októbertől opcionális, januártól pedig kötelező a külön áfás számla megnyitása. A megkérdezett vállalkozók több mint fele (55,7%) becsüli úgy, hogy 100 000 euró alatt megússza, 33 százalék között 100 000 és 500 000 euró közötti költségei lesznek, míg 10,3 százalék 500 000 és 1 000 000 euró közötti ráfordításra számít.

Alig 1 százalék tart attól, hogy az átállással járó kiadások meghaladják az 1 millió eurót. Igaz, a szakemberek szerint kellő információk hiányában egyáltalán nem kizárt, hogy alábecsülik várható ráfordításaikat. Szóval így állunk ma, de ez csak az elmúlt egy-másfél hónap termése.

Arról még nem is beszéltünk, hogy egyre valószínűbbnek látszik a nyugdíjrendszer második pillére, a kötelező magánnyugdíjak államosítása – ha csak részben is –, a máig rendkívül népszerű Első otthon programról való fokozatos lemondás – már nem adtak pluszkeretet, pedig rengetegen várnak rá –, és sokakat meglepett az is, hogy az önkormányzatoknak a költségvetés-kiigazításkor nem utaltak ki újabb pénzeket.

Az az igazság, hogy az ember időnként azon gondolkodik: csak tesztelnek, hogy meddig mehetnek el, vagy tényleg készek mindent alárendelni pillanatnyi politikai érdekeiknek? Az viszont tény, hogy már nagyon unjuk ezt az állandó bizonytalanságot. Ők vajon tényleg nem?