Szabadon engedték a katalán tisztviselőket, folyamatosak a tüntetések

MTI 2017. szeptember 22., 17:14

A hatóságok szabadon engedték pénteken az összes magas beosztású katalán tisztviselőt, akit két nappal ezelőtt vettek őrizetbe a katalán függetlenségi népszavazás megakadályozására irányuló akcióban Barcelonában.

Fotó: REUTERS

A spanyol csendőrség szerdán 41 helyszínen, köztük több kormányzati épületben tartott házkutatást a spanyol alkotmánybíróság által felfüggesztett népszavazással kapcsolatos dokumentumok után kutatva, és akkor vette őrizetbe a 14 katalán tisztviselőt. Csütörtök estig közülük nyolc embert engedtek el.

Az akció kezdete óta folyamatosak Barcelonában a tüntetések, amelyeken a tömegek tiltakoznak a hatósági intézkedések ellen,

és kiállnak a demokrácia és a népszavazást megrendezése mellett. Mintegy kétszázan éjszaka sem mozdultak a katalán legfelsőbb bíróság épülete elől.

{K1}

Péntek délben mintegy háromezer diák vonult be a barcelonai egyetem belvárosi épületébe, hogy kiálljon a referendum mellett. Felolvasott kiáltványukban elutasították az állami fellépést és kinyilvánították: „a népszavazást nem lehet megállítani”.

A barcelonai tűzoltók a Twitteren tettek közzé egy felvételt arról, hogy a tűzoltóállomáson parkoló autókon bekapcsolták a szirénákat, hogy így fejezzék ki: „Demokrácia: Igen. Alapjogok megsértése: Nem”. Ugyanígy tettek a kikötői vontatóhajók, ők azonban a fokozott rendőri jelenlét elleni tiltakozásként kapcsolták be a hangjelzőiket.

{K2}

Barcelonába szerdán két nagy tengerjáró hajó érkezett, amelyek szállásul szolgálnak majd a Spanyolország más részeiről átvezényelt több ezer rendfenntartónak.

Fotó: Sky News

Juan Ignacio Zoido spanyol belügyminiszter pénteken hivatalos levélben tájékoztatta a katalán kormányt az intézkedésről, amelynek célja, hogy támogassák a katalán rendőröket a közrend fenntartásában, illetve eljárjanak akkor ha mégis megrendezik az illegális népszavazást.