„Békés” és „masszív” választ ígér a katalán elnök

MTI 2017. szeptember 20., 16:55

A katalán kormányt „agresszió” érte a spanyol kormány részéről, amely kívül esik a törvényes kereteken, mondta Carles Puigdemont katalán elnök a szerdai barcelonai házkutatások és őrizetbevételek kapcsán.

Fotó: Facebook

A katalán elnök rendkívüli kormányülést hívott össze az ügyben, amelyet követően hivatalos televíziós nyilatkozatában úgy fogalmazott: „elutasítjuk és elítéljük a spanyol kormány totalitárius fellépését”.

A spanyol állam de facto felfüggesztette Katalónia önrendelkezését”

- jelentette ki, egyúttal a katalán kormány támogatásáról és védelméről biztosított mindenkit, akit a hatóságok őrizetbe vettek.

A katalán elnök szavai szerint ez a demokrácia szégyene, a spanyol kormány pedig átlépte azt a határvonalat, amely elválasztja a totalitárius rezsimektől.

Carles Puigdemont azt is mondta: nem fogadják el a visszatérést a múltba, és azt sem, hogy ne hagyják dönteni őket a jövőről.

Megerősítette: október 1-én szavaznak, „békés”, és „masszív” választ adnak a spanyol kormánynak, addig azonban - mint mondta - „szilárdságra és nyugalomra” van szükség.