Házkutatásokat tart több katalán kormányzati épületben a spanyol csendőrség

MTI 2017. szeptember 20., 12:38

Házkutatást kezdett több katalán kormányzati épületben a spanyol csendőrség szerdán Barcelonában, és több magas rangú tisztviselőt őrizetbe vett.

Fotó: The Independent

A helyi sajtóban megjelent beszámolók szerint 22 kormányzati hivatalban és egyéb helyszíneken intézkednek hatóságok, egyebek mellett a gazdasági, a munkaügy, valamint a szociális és családügyi tanácsnokságokon, amelyek tartományi minisztériumoknak felelnek meg.

A katalán ügyészség utasítására kezdett házkutatásokkal párhuzamosan

eddig 14 embert vettek őrizetbe, köztük Josep Maria Jovét, a katalán gazdasági miniszter vezető titkárát.

A spanyol csendőrség az alkotmánybíróság által felfüggesztett, ezért illegálisnak tartott október 1-i önrendelkezési népszavazással kapcsolatos dokumentumokat keres.

Oriol Junqueras katalán elnökhelyettes a TV3 katalán televíziónak úgy reagált: ez nyugati demokráciában nem történhet meg,

túlmegy minden demokratikus garancián, és sérti az állampolgárok alapvető jogait.

Carles Puigdemont katalán elnök rendkívüli kormányülést hívott össze az ügyben. A több kormányzati épület előtt tüntetők jelentek meg, tiltakozva az eljárás ellen.

A törvénysértésre, az alkotmány ellen irányuló cselekvésre a államnak reagálnia kell - mondta Mariano Rajoy, spanyol miniszterelnök a parlament alsóházának ülésén, amelyet ez a téma uralt.

A spanyol kormányfő szerint nincs olyan demokratikus állam a világon, amely elfogadja, amit Katalóniában terveznek,

és hozzátette, hogy ráadásul figyelmeztették őket, tudták, hogy a referendumot nem lehet megrendezni, mert az sérti a nemzeti szuverenitást.

A Barcelonában zajló csendőri akció elleni tiltakozásként a spanyol parlament katalán pártjainak képviselői elhagyták az üléstermet.