Budapesti támogatás a megrongálódott erdélyi templomok helyreállításához

MTI 2017. szeptember 19., 20:49

A magyar kormány azonnali támogatást nyújt a külhoni magyar közösségek műemléktemplomaiban okozott károk elhárításához – közölte a budapesti Miniszterelnökség kedden az MTI-vel.

A vasárnapi ítéletidő során ledőlt az igazfalvi (Temes megye) templom toronysisakja

A közlés szerint az érintettek a határon túli magyar épített kulturális örökség megóvását szolgáló Rómer Flóris Terv vis maior keretéből juthatnak támogatáshoz.

Az igazfalvi, a sztánai, az apanagyfalui, az egeresi és a zsibói épület a Bánság, Partium és Erdély területén átvonuló viharban sérült meg vasárnap.

Ledőlt az igazfalvi templom toronysisakja, megsemmisült a sztánai templom tetőhéjazatának jelentős része, valamint viharkár érte az apanagyfalui, az egeresi és a zsibói templomot is.

„A további műemlékeket ért károk bejelentése és összesítése még folyamatban van” – olvasható az összegzésben.

Közölték, a Miniszterelnökség Társadalmi és Örökségvédelmi Ügyekért, valamint Kiemelt Kulturális Beruházásokért Felelős Helyettes Államtitkárságának munkatársai a Rómer Flóris Terv lebonyolításáért felelős Teleki László Alapítvánnyal közösen azon dolgoznak, hogy minden magyar közösség a lehető leggyorsabban hozzájusson a szükséges támogatáshoz műemléképületeinek megóvása érdekében.