EU-s jó zsaruk és rossz zsaruk

Lassan végtelen történetté dagad a román schengeni csatlakozás ügye. A forgatókönyv rendszerint az, hogy az Európai Bizottság elnöke kijelenti, Románia – Bulgáriával együtt – megérett a belső határellenőrzés megszüntetése nyomán létrejött övezethez való csatlakozásra, majd kisvártatva megszólal valamely német, holland, esetleg francia illetékes, és közli, hogy nem oda Buda, történtek ugyan előrelépések, de a korrupció és a szervezett bűnözés elleni küzdelem eredményei még nem kielégítőek.

Juncker engedékenysége vélhetően annak tudható be, hogy úgy gondolja: amennyiben sikerül keresztülvinnie Románia felvételét, Bukarest hálája nem marad el, és a közel húszmilliós ország mögötte áll majd, amikor fölveti az EU reformjára vonatkozó elképzeléseit.

Emellett az „oszd meg és uralkodj” elve is közrejátszhat, hiszen Románia helyzetbe hozásával és – például a nagyszebeni EU-csúcsra vonatkozó javaslat révén – annak az illúziónak a megteremtésével, hogy a brüsszeli eurokrácia kívánalmait kritikátlanul teljesítve az ország részévé válhat az EU kemény magjának, elejét veheti, hogy a „renitens”, a brüsszeli kinyilatkoztatások mindenek felettiségét kétségbe vonó V4-ekhez közeledjen. Míg utóbbi Berlin, Párizs vagy Hága számára sem elvetendő fejlemény, előbbinek lehet, hogy nem örülnének felhőtlenül.

A nyugati tagállamok aggodalmai persze részben megalapozottak. Elhangzott már olyan vélemény, miszerint a két balkáni országot túl korán, tulajdonképpen politikai döntés alapján vették fel az EU-ba, pedig valójában nem voltak érettek a csatlakozásra.

Az azóta eltelt tíz év igazolja is ezt: Romániában azóta is csupán csigatempóban halad az infrastruktúra-fejlesztés, az uniós alapok lehívásának mértéke elkeserítő, és jóformán egyetlen normát – például a szelektív hulladékgyűjtésre vonatkozót – sem sikerült teljesíteni.

Nem számítanak a legjobb névjegykártyának a nyugat-európai országokban tömegével megtalálható romániai roma koldusok és bűnözői csoportok sem, akik ugyancsak azt bizonyítják, hogy Románia képtelen megoldani a szociális problémáit, ehelyett inkább „exportálja” azokat.

Márpedig ha schengeni taggá válna, ez még kevésbé ellenőrizhetően zajlana, mint ma. De persze lehet egy másik ok is, amiért Brüsszel és a nyugati tagállamok immár évek óta jó zsaru-rossz zsarut játszanak Bukaresttel.

A mindenkori román állami vezetők kiválóan revolverezhetőek azzal, hogy amennyiben olyasmit tesznek, ami nincs a nyugati „partnerek” ínyére, akkor ugrik a csatlakozás esélye, míg ha készségesen teljesítik az utasításokat, akkor meglebegtetik az orruk előtt a schengeni felvétel lehetőségét.

A korrupcióellenes harc és az igazságügyi reform terén elért „visszafordíthatatlan” eredmények feltételül szabása eléggé képlékeny ahhoz, hogy bármikor bármire rá lehessen húzni, és ki lehessen jelenteni: még az sem számít teljesen visszafordíthatatlan eredménynek, ha minden, a korrupciójának csupán a gyanúja által meglegyintett illetékest koncentrációs táborba zárnak.

Persze tény ami tény, a jelenlegi kormány szándéka, hogy módosítsa a hivatali visszaélés büntethetőségét, illetve hogy átalakítsa a főügyészek kinevezésének gyakorlatát, nem abba az irányba hat, hogy megfossza érveiktől az igazságügyi reform és a korrupcióellenes harc sikeréért aggódó külföldi kancelláriákat.

Mindazonáltal a mostani német és holland nyilatkozatok ismét csak ékesen bizonyítják, mennyire is tekintik Nyugat-Európában „egyenrangú” és teljes jogú EU-tagállamnak Romániát.

{K1}