Más szemszögből a lombikprogramról
Széles körű viták és véleménynyilvánítások jelennek meg most már Erdélyben is a lombikprogrammal kapcsolatban. A pácienseken kívül ebben a témakörben a szakma képviselői a legérintettebbek, ezért ide kívánkozik az ő álláspontjuk is.
Elsősorban azt kell leszögeznünk, hogy a meddőség betegség, az Egészségügyi Világszervezet 1988-ban annak nyilvánította.
Egy olyan betegség, ami az orvostudomány mai állása szerint gyógyítható.
Úgy gondolja valaki, hogy egy gyógyításra felesküdött orvosnak szabad lenne megtagadni a kezelést egy bármilyen betegségben szenvedő személytől? Csak azért, mert a tüdőgyulladás valamikor nagyon sok áldozatot szedett, manapság a szakorvosok a rendelkezésükre álló tudással és gyógyszerekkel kezelik és gyógyítják ezen betegeket.
Ha a meddőség ma gyógyítható, miért kellene másként megítélni, mint bármilyen más betegséget? Emellett az ország demográfiai mutatói katasztrofális képet festenek. A halandóság évente több tízezerrel haladja meg a születést, és ez csak súlyosbodik.
Statisztikák szerint Romániában 25 százalékra tehető a meddő párok aránya, ami már népbetegség kategóriájába tartozik. Természetesen nem mindenki igényli a lombikkezelést, de ezen párok egytizedének csak ezzel a módszerrel lehet gyermeke. Tagadjuk meg tőlük a gyermekvállalás örömét?
Vallásos szempontból megközelítve – magam is mélyen hiszek Istenben – a kérdést, tudjuk azt, hogy az egészség Isten ajándéka. Tudjuk azt is, hogy Jézus ma is gyógyít ugyanúgy, ahogy kétezer éve itt, a földön tette: „... gyógyítva a nép között minden betegséget és minden erőtlenséget.” (Máté evangéliuma 4,23) Ha mégis valamilyen betegség üti fel a fejét, a hívő beteg ember a mennyei segítségkérés mellett orvoshoz fordul, gyógyszert szed, esetleg műtétnek veti alá magát anélkül, hogy valaki ezért kritizálná akár őt, akár az orvosát, akár azt a kutatót, aki azt a bizonyos gyógyszert vagy kezelési módszert kifejlesztette.
Miért lenne ez másképp a meddőség esetében? Jézus sem válogatott a betegségek között... Nem éri kritika azt az orvost sem, aki – ha a beteg helyzete megköveteli – eltávolít egy bizonyos testrészt (mandula, vakbél, végtag stb.), hiszen mondhatnánk, hogy ezzel „megcsonkítja” Isten teremtését, vagy „felülbírálja” Istent. A beteg érdekében teszi ezt, életet ment, életminőséget javít. A meddőség esetében miért nem kellene segíteni a betegeken?
Avagy valaki szemébe mondaná-e egy lombikkezelés eredményeként született gyermeknek, felnőttnek: neked nincs keresnivalód itt, nem kellett volna megszületned? Avagy keletkezik-e új élet Isten akarata nélkül?
A gyermekáldás Isten áldása és csodája a lombikprogramon keresztül is.
Tisztelt ellenző tábor, lehet, hogy egyszer egy lombikprogramból származó személy fogja megmenteni valamelyikük életét? Lehet, hogy egy lombikprogramból származó személy fog elvezetni Jézushoz akár egy, akár ezer lelket? Lehet, hogy egy lombikprogramból származó személy fog felfedezni olyan dolgokat, amelyek az egész emberiség számára életbevágóan fontosak lesznek? És folytathatnám. De Önök is...
Tisztelem, és nagyra becsülöm Böjte Csaba atya tevékenységét és azon törekvését, hogy meleg családi otthont találjon a pártfogolt kicsinyek számára. Személy szerint én is támogatom az örökbefogadást, és úgy gondolom, hogy a kettő nem zárja ki egymást. Több olyan családot ismerek, amelyek saját gyermekük mellé fogadtak örökbe, mint olyat, amelyek gyermektelenül tették ezt. De ez csak az én tapasztalatom.
Idézem dr. Kőrösi Tamást, a győri Kaáli Intézet orvos igazgatóját: „Az elmúlt évtizedekben világossá vált, hogy egy kilökődött, érett petesejt létrejöttéhez a petefészek ezer (nem tévedés: ezer) tüszőkezdeményt indít érésnek, majd körülbelül 200 nap alatt – részleteiben még nem ismert szabályozással – kiválasztja az aktuális „jelöltet”, és átadja a megtermékenyülés „otthoni” folyamatának. Ha a sejt megtermékenyül, akkor 30 százalék valószínűséggel ágyazódik be, és sír fel kilenc hónap múlva az élet a szülőágyon.
Összegezve: háromezer kezdeményből egy egészséges újszülött. Ha a megtermékenyült és beágyazódott embriók arányát nézem, akkor 70 százalék „rejtett” vetélési rátával lehet számolni. Ágyban, párnák között.
A lombikbébiprogram a stimuláció, a többszörös tüszőérlelés miatt olyan petesejtekkel dolgozik, amik egy kivétellel soha nem jöttek volna a világra, soha nem termékenyültek volna meg. A jól működő programok 35 éves kor alatt 40-60 százalék hazavitt gyermeket produkálnak és adják meg a családi boldogságot a párok ezreinek.
A korszerű, 89-91 százalékos túlélési aránnyal bíró fagyasztott-felmelegített előébrények visszaültetésével tovább lehet emelni a kumulatív várandóssági rátát. Kérdem én: mitől rossz ez a hatásfok, végiggondolta már ezt valaki ép ésszel a bírálók közül?
Egyetértek Antal Álmos sepsiszentgyörgyi szülész-nőgyógyásszal abban, hogy a nők fiatalabban kellene gyermeket vállaljanak. Ebben a témakörben mi is (akár magunk ellen dolgozva) folytattunk figyelemfelkeltő kampányt. De sajnos nem ez a mai hazai és európai valóság. Sok fiatal nő számára a karrier prioritást élvez a gyermekvállalással szemben.
Abban is egyetértek, hogy a mesterséges megtermékenyítés csak indokolt esetben jelenthet megoldást. A klinikánkhoz fordulóknak csak körülbelül a fele dönt úgy, hogy lombikkezelést kezd el. Sokan fordulnak in vitro fertilizáció-kompetenciával rendelkező szakorvosainkhoz pusztán kivizsgálásért, tanácsért.
Abban ellenben nem értek egyet Antal főorvos úrral, hogy
a gyermekre várók gyakran elsietve fordulnak egy lombikprogramra szakosodott klinikához. A meddőség korfüggő és a teherbeesés esélye az idő múlásával exponenciálisan csökken.
Sajnos nem kevés esetben 40 éves kor körül fordulnak hozzánk páciensek, miután a várakozással elfecsérelték a teherbeesés esélyének jó részét. Európa-szerte általánosan elfogadott gyakorlat, hogy ha 35 éves kor alatt 1 évig, vagy efölött fél évig sikertelenül próbálkozik valaki, akkor meddőségi szakvizsgálat javasolt.
Azt cáfolnom kell, hogy egyszerre 6-7 embrió kerül beültetésre. A Zygota Meddőségi Klinikán 1 vagy 2 embriót ültetünk be. Többévi átlag beültetett embriószám a klinikánkon 1,6. Emellett az intézetünkben soha nem végzünk terhességmegszakítást, ha „túl sok” embrió tapad meg.
A be nem ültetett embriókat maximális szakmai és erkölcsi felelősségvállalás mellett a saját, engedélyezett sejtbankunkban tároljuk. Több olyan pár van, amelyeknek – sikeres kezelés után – már született gyermeke, és pár év különbséggel visszajönnek „hazavinni” a sejtbankból még egy és még egy és még egy gyermeket. A párok pontosan informálva vannak arról, hogy hány embrió van tárolás alatt, ezzel mi elszámolással tartozunk nekik.
Hogy a lombikkezelés mekkora iparág, és mennyi pénz van benne? Főorvos úr, előre kérek bocsánatot a kifejezésért, de ez nekem úgy hangzott, hogy a „szomszéd kertje mindig zöldebb”. Nemcsak a meddő pár tesz meg mindent az áhított fogantatásért, hanem bármelyik beteg megtesz mindent a gyógyulás érdekében, akár nőgyógyászati, akár kardiológiai, akár onkológiai esetről van szó.
Valóban sokba kerül egy lombikkezelés, de ne felejtsük el, hogy mind a speciális felszerelés, gépezet, mind a fogyóanyagok árai az egekig érnek. A befektetés megtérülése pedig igen lassú, és emellett folyamatosan újra és újra áldozni kell a legújabb gépezetekre, technológiákra. Igen, kell, ezt kötelességünknek érezzük, mert
Ne döngölje senki sárba a gyermektelen párokat, amelyek az élet továbbadásának méltóságáért szeretnének küzdeni. Foggal-körömmel, erejüket és pénzüket nem kímélve harcolnak, mert minden nőben megvan az anya lehetősége, minden férfiben az apáé. Soha senki ne akarja ezt elvenni tőlük! Ahogy Robert Geoffrey Edwards professzortól sem a mesterséges megtermékenyítési eljárás, a lombikbébi-kezelés kidolgozásáért 2010-ben kapott Nobel-díjat!
Elekes-Darabont István
A szerző a marosszentgyörgyi Zygota Meddőségi Klinika menedzsere