Nagyváradon találkoznak az erdélyi magyar bábosok

Krónika 2017. szeptember 16., 19:17

A nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata október 2–7. között harmadik alkalommal szervezi meg az erdélyi magyar hivatásos bábszínházak fesztiválját.

A szervezők a nagyváradi sajtótájékoztatón Fotó: Facebook/Szigligeti Színház Nagyvárad

A társulat egykori vezető személyiségéről, Fux Pálról elnevezett szakmai találkozó hat napján tizenhét társulat huszonkét előadását láthatja a közönség, a meghívott előadások mellett pedig szakmai beszélgetésekre és workshopra is sor kerül – közölte a teátrum.

Czvikker Katalin, a Szigligeti Színház főigazgatója elmondta, az erdélyi magyar hivatásos bábszínházak fesztiválját

harmadik alkalommal szervezi meg a Lilliput Társulat, ami azt jelzi, hogy hagyományt teremtettek.

Botházy-Daróczi Réka, a Lilliput Társulat művészeti vezetője a fesztivál nemzetközi jellegét emelte ki.

A FuxFeszt idén túllép Románia határain, és hagyományos magyarországi meghívottai mellett Vajdaságból és Felvidékről is fogad egy-egy társulatot.

Külön öröm számunkra, hogy a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem bábos, illetve a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem színész szakos hallgatói is elfogadták meghívásunkat, és előadásaikkal gazdagítják kínálatunkat” – mondta a szakember.

A hat erdélyi hivatásos magyar bábszínházon – szatmárnémeti Brighella Bábtagozat, kolozsvári Puck Bábszínház, marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház, sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház, temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, nagyváradi Lilliput Társulat – kívül a fesztivál vendége lesz a debreceni Vojtina Bábszínház, a pécsi MárkusZínház, a magyarországi Led Puppets, a Vajdasági Magyar Bábszínház, a Rozsnyói Meseszínház és a győri Vaskakas Bábszínház.

Az előző évek gyakorlatához hasonlóan az idei rendezvény is versenyfesztiválként határozza meg magát,

de az egyes bábszínházak, társulatok szabadon dönthetnek arról, hogy versenyben vagy versenyen kívül kívánnak megmutatkozni.

A szakmai zsűri tagjai idén Kozsik Ildikó bábrendező, tanár, Maria Mierluț színész-rendező, illetve Vadas László rendező.

Szabó Attila dramaturg-író-rendező, a szakmai beszélgetések vezetője közölte, az idén újdonságként bevezetett workshopok célja, hogy az itt jelen lévő társulati tagok jobban megismerjék egymást.

A fesztivál négy korosztály számára ajánl előadásokat: az óvodások számára tíz, a kisiskolások és kamaszok számára 4-4, a felnőttek számára pedig két különleges hangulatú produkcióval készülnek a szervezők.

A Szigligeti Színház a FuxFeszt ideje alatt 20 lejes, három tetszőleges előadásra érvényesíthető fesztiválbérletet kínál az érdeklődőknek.

Jegyek és bérletek a színház jegypénztárában (nyitva hétfőtől péntekig 14–19 óra között, valamint az előadások előtt egy órával), illetve online, a www.biletmaster.ro oldalon kaphatók. Bővebb információk a www.szigligeti.ro és a fuxfeszt2017.szigligeti.ro honlapokon találhatóak.