„Hátrafele halad” az oktatás, a hatóságokkal fenyegetőzik a tanügyminiszter

Bíró Blanka 2017. szeptember 16., 10:26

Nem elég, hogy nem állnak rendelkezésre tankönyvek, a pedagógusoknak segédanyagokat sem szabad használniuk, így gyakorlatilag zsebre dugott kézzel kell órára menniük. Az oktatókat kiborította a szakminiszternek a hatóságokkal való fenyegetőzése.

Fotó: Boda L. Gergely

Elkeserítette és felháborította a pedagógusokat az oktatási miniszter eheti körlevele, amelyben emlékezteti őket, hogy nem használhatják a nem akkreditált segédanyagokat, sőt meg is fenyegeti őket, hogy ha mégis megteszik, „értesíti az állami hatóságokat”.

A mindössze kétsoros körlevélben az áll, hogy amíg nem jelenik meg a segédanyagok akkreditálásra vonatkozó módszertana, addig ezek használata tilos.

Számos pedagógus a közösségi oldalon panaszkodott az ebből adódó abszurd helyzetre, hiszen nem elég, hogy nem használhatnak munkafüzeteket, még a tankönyvek nagy része sem érkezett meg.

{K1}

„Ebben az országban nem előre haladunk, hanem hátrafelé, mint a rák” – fogalmazott egy oktató. Egy másik pedagógus rámutatott: tankönyv és segédanyag nélkül a tanár zsebre dugott kézzel érkezik meg az ötödik osztályosok órájára, lassan az sem biztos, hogy a krétát előveheti.

A Kovászna megyei tanfelügyelőség írásban jelezte Liviu Pop oktatási miniszternek, hogy a helyzet tarthatatlan,

és Kovács Irén Erzsébet kisebbségi oktatásért felelős államtitkár segítségét kérték, hogy találjanak áthidaló megoldást, amíg a segédanyagokat akkreditálja a szaktárca.

Kiss Imre főtanfelügyelő a Krónikának megerősítette: kénytelenek eleget tenni a minisztérium felszólításának, de jelezték a szaktárcának, hogy tankönyvek és munkafüzet nélkül egyszerűen nem lehet oktatni. Arra is rámutatott: a segédanyag kifejezés rendkívül tág fogalom, így a tanítók, tanárok nem is tudják pontosan, mit használhatnak, például a matematika példatárat bevihetik-e az osztályba.

Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő Fotó: Bíró Blanka

„Jeleztük a miniszternek, hogy a kisebbségi oktatás sajátos helyzetben van, hiszen például 3. és 4. osztályban tankönyvek sincsenek, így

eddig a munkafüzetekre támaszkodtak a pedagógusok, de ha most ezt a segédeszközt is elveszik tőlük, kizárólag a saját leleményességükre lesznek utalva”

– magyarázta Kiss Imre. Emlékeztetett: a miniszter augusztus elején ígérte, hogy 30 napon belül kidolgozzák a módszertant a segédanyagok jóváhagyására, ha ezt az ütemtervet betartják, akkor iskolakezdésre megoldódott volna a kérdés, ám már egy hete megkezdődött a tanév, és még nincs módszertan.

{K2}

Kiss Imre hangsúlyozta, egyetért a segédanyagok jóváhagyásának szükségességével, hiszen nem árt, ha a tanító nem egyedül dönti el, melyik munkafüzetet használja, ám az akkreditálást időben meg kellett volna ejteni.

Kovács Irén Erzsébet államtitkár eközben a Krónikának arról számolt be: csütörtökön megjelent az oktatási minisztérium honlapján két módszertantervezet

a segédanyagokra vonatkozóan, mindkettőt közvitára bocsátották.

Kovács Irén Erzsébet államtitkár Fotó: RMDSZ

Rámutatott: jövő hét folyamán kormányhatározat révén átszervezik az Országos Értékelési és Vizsgaközpontot, ez lehetővé teszi a segédanyagok jóváhagyását, és szintén jövő héttől, a módszertan érvénybe lépése után már be lehet nyújtani jóváhagyásra a segédanyagokat.

„Nem arról van szó, hogy a jövőben nem lehet használni segédanyagokat az iskolákban, hanem csak azokból a kiadványokból lehet oktatni, amelyeket jóváhagyott a minisztérium” – szögezte le az államtitkár.

{K3}