Tamás: a fogyasztóvédelem nem ellenőrizheti a romántudást

Bíró Blanka 2017. szeptember 12., 18:40

A fogyasztóvédelmi ellenőröknek nem áll jogukban a magáncégek alkalmazottainak románnyelv-tudását ellenőrizni, jelentette ki Tamás Sándor. Arra kéri a székelyföldi vállalkozókat, hozzák nyilvánosságra, ha ilyesmi történik, az RMDSZ ugyanis eljárást indít.

Fotó: Gecse Noémi

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke keddi sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre elmondta: továbbra is fenntartja korábbi nyilatkozatát, miszerint a fogyasztóvédelmi hatóság területi és helyi vezetői úgy működnek, mint száz évvel ezelőtt a Ku-Klux-Klan amerikai rasszista szervezet, illetve kettős mércét alkalmaznak, próbálnak megbélyegezni egy népcsoportot.

„Nem hiszem, hogy a kijelentés nyomán becsületsértés miatt beperelnek, de ha mégis megteszik, állok elébe,

bizonyítékokkal tudom alátámasztani kijelentésemet”

– fogalmazott a politikus. Tamás rámutatott: arról értesült, hogy a Kaufland székelyudvarhelyi kirendeltségénél történt eset után Hargita és Kovászna megyében fogyasztóvédők ellenőrzik, hogy a vállalkozásoknál ki milyen jól beszéli a román nyelvet.

„A fogyasztóvédelemnek nincs felhatalmazása arra, hogy ezt vizsgálja” – szögezte le a háromszéki önkormányzat elnöke. Példaként azt az esetet hozta fel – amelyről a sajtóból értesült –, hogy

Sepsiszentgyörgyön egy fánksütő tulajdonosát bírságolták meg, amiért az alkalmazott nem beszélt jól románul.

Tamás Sándor ezt egyértelmű túlkapásnak tartja.

Mircea Diacon, a fogyasztóvédelem helyi vezetője korábban a Krónikának azt mondta: nem az alkalmazottak romántudását tesztelik, hanem azt vizsgálják, miként alkalmazzák a gyakorlatban a román feliratokra vonatkozó törvényt.