Sógor és Winkler is felszólalt a romániai és ukrajnai jogtiprások ügyében

2017. szeptember 12., 17:09

A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnáziumért emelt szót Sógor Csaba EP-képviselő az Európai Parlament plenáris ülésén. Winkler Gyula az ukrajnai magyar és román közösség anyanyelvi oktatáshoz való jogát kérte számon.

„Igen, ez az Európai Unióban történik, nem valahol a harmadik világban” – fogalmazott közleménye szerint az RMDSZ-es politikus. Mint rámutatott: Romániában hétfőn kezdődött el az új tanév, a fele-fele arányban románok és magyarok lakta Marosvásárhelyen azonban ezt „a szokásosnál is nagyobb káosz előzte meg”.

Sógor képviselőtársainak kifejtette: a római katolikus egyház által alapított magyar iskola sorsa lassan egy éve bizonytalan,

néhány napja pedig az „állami hatóságok sorozatos zaklatásai miatt” gyakorlatilag megszűnt,

a diákok pedig egy másik iskolában voltak kénytelenek megkezdeni a tanévet.

Az EP-képviselő nem első alkalommal szólalt fel az iskolaügyben, most ismét arra kérte kollégáit, képzeljék el az abszurd helyzetet. Sógor Csaba arra figyelmeztette az uniós döntéshozókat, hogy ha jogállamiságról beszélünk, akkor

tudatában kell lennünk annak, hogy a marosvásárhelyi szülők ennyit éreznek ma a jogbiztonságból az Európai Unióban.

Az ukrajnai magyar és román közösség anyanyelvi oktatáshoz való jogáért szólalt fel Winkler Gyula hétfő este Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén Winkler Gyula is.

Az RMDSZ EP-képviselője arra kérte Petro Porosenko ukrán államfőt, hogy ne hirdesse ki az új oktatási törvényt, hanem utalja vissza a Legfelsőbb Tanácsnak újratárgyalás végett.

Minden nemzeti kisebbségnek joga van az anyanyelvű oktatáshoz, óvodától egyetemig, Európa bármelyik országában,

az Unión belül vagy ennek szomszédságában. Ez az alapvető jog megilleti az ukrajnai magyar és román közösségeket is” – fogalmazott Winkler Gyula a plénum előtt.

„Elhibázottnak tartom az ukrán parlament döntését, és szolidaritásomat fejezem ki a kárpátaljai magyar és az ukrajnai román közösséggel” - jelentette ki, hozzátéve, természetes a szolidaritás, különösen, amikor a romániai magyarságot is jogtiprás fenyegeti.

Marosvásárhelyen a tanévkezdés előtt alig pár nappal a magyaroknak utcára kellett vonulniuk azért, hogy egy magyar iskola folytathassa működését”

- hívta fel a figyelmet a politikus. Zárszóként felkérte az ukrán államfőt: utalja vissza a parlamentnek az új oktatási törvényt újratárgyalás végett.