„Mindig van magyar újjászületés” - felavatták a nagybányai gimnázium új épületét

MTI 2017. szeptember 11., 20:40

Mindig volt, mindig van magyar megmaradás, mindig van magyar újjászületés, ha hiszünk benne és teszünk érte, ha mindenki megteszi, ami tőle elvárható - jelentette ki Kövér László Nagybányán, a Németh László Gimnázium új épületének avatóünnepségén.

Fotó: Biró István

A református egyház tulajdonában levő, a 19. század közepén épített iskolaépületet - mely a város központjában áll - a magyar kormány 105 millió forintos támogatásával újították fel.

Az épületben - melyben egykor Németh László író apja is tanított - magyar óvodai csoportok és elemi iskolai alsó tagozat kezdheti el a működését.

Kövér László arra emlékeztetett, hogy az iskolaépületet a nagybányai magyarság közadakozásból kezdte építeni 1859-ben, amikor lezárult az 1848-as forradalmat és szabadságharcot követő megtorlások korszaka.

Az akkor tizenegyezer fős lakosságú Nagybánya lelkileg is felszabaduló hatezer fős magyarságának az első dolga az új iskola építése volt.

Kijelentette: az egykori nagybányai magyarság önzetlensége és felelősségtudata nélkül a mai magyarok nem nyithatnának tanévet az épületben.

A Kárpát-medencében, Erdélyben, Nagybányán soha, egyetlen nemzedéknek sem volt könnyű magyar jövőt teremteni,

de az egyéni és közösségi kitartás és erőfeszítés végső soron még a legnehezebb, még a legreménytelenebbnek tűnő időszakokban sem volt eredménytelen” - fogalmazott Kövér László.

Bak László református lelkész átadja az épület kulcsát Váradi Izabella igazgatónak Fotó: MTI

„Ha gyermekeink, lányaink, fiaink hisznek a család erejében, és tesznek érte, ha a magyar családok keresik és elfogadják a legfőbb életáldást, a gyermekeket, ha a magyar gyermekeket a pedagógusaink nemcsak versenyképes tárgyi tudásra oktatják, hanem magyar szellemben is nevelik, ha írástudóink szellemi muníciót, egyházaink pedig lelki értékeket nyújtanak a feléjük fordulóknak, ha politikusaink képviselni, érvényesíteni, védeni tudják a magyar érdekeket, ha a magyarok hisznek abban, hogy munkájuk a szülőföldön teremti a legtöbb értéket, és megtapasztalhatják, hogy

ennek az értékteremtésnek ők maguk lehetnek a legfőbb haszonélvezői,

ha olyan magyar állam van, amelyik szolgálja, nem kiszolgáltatja a magyar nemzetet, akkor a Kárpát-medencében mindig lesz megújulás” - jelentette ki a parlament elnöke.

Kövér László az Országgyűlés elnöki csengőjének a másolatát adta ajándékul az iskolának.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke köszöntésében arra figyelmeztetett, hogy a romániai oktatás alulfinanszírozott, és amellett foglalt állást, hogy a GDP hat százalékát fordítsák oktatásra Romániában.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a szórványban a minőségi oktatásra vágyó szülők román iskolába íratják a gyermekeiket, ha a magyar oktatás nem minőségi. Az RMDSZ elnöke jónak tartotta, hogy a tanévkezdés napján a nagybányaihoz hasonló jó példák is vannak, de szót ejtett a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnáziumról is.

{K1}

Kijelentette: a marosvásárhelyi magyar iskola megszüntetését sem a szülők, sem az RMDSZ nem fogadja el.

Jogos elvárásnak tekintette, hogy a kommunista hatalom által államosított iskolaépület visszakerüljön a tulajdonosához, és hogy az épületben önálló intézményként működjön az a római katolikus gimnázium, amelyet 1949-ben bezárt a kommunista diktatúra.

Fotó: Biró István

Nagybánya önálló magyar iskolája, a város szülötte nevét viselő Németh László Gimnázium 1998-ben alakult három különböző tanintézetben működő magyar tagozat összevonásával. Az iskola vonzerejét csökkentette, hogy a város ipari övezetében, a magyarok által lakott városrészektől távol működött. A külvárosi iskolában ezentúl csak a Németh László Gimnázium felső tagozata működik.