Táncmese a főtéren: szabadtéri évadnyitót tart a Háromszék Táncegyüttes

Krónika 2017. szeptember 08., 12:19

A Háromszék Táncegyüttes idén is szabadtéren tartja évadnyitó előadását: pénteken 18 órától Az én mesém című produkcióval várják az érdeklődő kicsiket és nagyokat Sepsiszentgyörgy főterén.

A Furik Rita rendezte produkciót évadnyitóként, de utoljára játssza a Háromszék Táncegyüttes Fotó: Vargyasi Levente

Nagy sikerű gyermekelőadásával nyitja az évadot a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes. A Furik Rita rendezésében készült produkciót 2014-ben mutatták be, azóta Erdély összes nagyvárosában és számos szórványtelepülésen látható volt, több alkalommal turnéztak vele Magyarországon és Felvidéken, idén pedig az Egyesült Királyságban is színpadra léptek – közölte a társulat.

A táncmesét összesen 85 alkalommal játszották, az évadnyitó előadás pedig búcsúztató is egyben, hiszen szeptember 8-án utolsó alkalommal lehet megtekinteni.

A táncmese a világirodalom és a magyar folklór ősmeséinek tiszta, egyszerű történeteiből, motívumaiból, valamint a varázsénekek mágikus erejéből építkezik. Az alkotófolyamatban Prezsmer Boglárka és Benkő Éva segítették a rendező munkáját. Az előadás mesés zenei világának megteremtésében Orbán Ferenc és a Heveder zenekar működtek közre.

A Háromszék Táncegyüttes két bemutatót tart a 2017/2018-as évadban.

Orza Călin rendezésében szeptember folyamán készül el A csillagösvény népe című előadás színháztermi változata. Az előadást a Háromszék Táncegyüttes és az M Studio koprodukciójaként mutatják be szeptember 21-én.

Az évad második bemutatóját Furik Rita rendezi, az Aranyasszony munkacímű előadást 2018 tavaszán mutatják be. A tervek szerint a produkciót jövő nyáron szabadtérre adaptálják több táncegyüttessel közreműködve, és a Szegedi Szabadtéri Játékok kiemelt programjaként játsszák.

A csapat októberben részt vesz az erdélyi hivatásos táncegyüttesek 13. találkozóján, amelynek idén Nagyvárad ad otthont. A Lajtha László Alapítvánnyal együttműködve pedig november 10–12. között 29. alkalommal rendezik meg a népzene- és néptánctalálkozót Sepsiszentgyörgyön.