Liviu Pop oktatási miniszter: visszakerülnek a Bolyai-líceumhoz a katolikus iskola osztályai

Hírösszefoglaló 2017. szeptember 07., 21:14

Egy másik tanintézethez, vélhetően a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz sorolják be a marosvásárhelyi római katolikus teológiai gimnázium osztályait – közölte csütörtök este Liviu Pop oktatási miniszter.

A tárcavezető szerint azt követően született meg ez a döntés, hogy kézhez kapták a bíróság indoklását a líceum megalapításáról szóló tanfelügyelőségi határozat érvénytelenítéséről – adta hírül az Agerpres.

„Megvan az indoklás, és kiadtam a rendeletet a tanfelügyelőségnek, hogy a gyerekeket írassák be az osztályokba, és a tanárok kezdjék el az oktatást hétfőtől. A tanulókat és a tanárokat egy másik líceumhoz fogják besorolni, amíg lezárul a folyamatban levő per és a DNA által indított bűnvádi eljárás, amelyben az egykori igazgatótanács tagjai és a volt főtanfelügyelő is érintett.

Ez az egyetlen megoldás, amelyet javasolni tud az oktatási minisztérium”

– fogalmazott Liviu Pop az Antena 3 televíziónak adott nyilatkozatában. Hangsúlyozta, hogy ez csak ideiglenes megoldás, és

amint lezárul a per, minden visszaáll a rendes kerékvágásba".

A tárcavezető rámutatott, „semmi nem fog változni”, nem költöztetik el az épületből a tanulókat és a tanárokat.

Ioan Macarie Maros megyei főtanfelügyelő a hírügynökségnek csütörtökön azt mondta, mivel jogi szempontból a Római Katolikus Teológiai Líceum nem létezik, péntekre összehívják az igazgatótanácsot, hogy eldöntsék, melyik iskolához sorolják be az osztályokat.