Antal István János: nem bizonyítható egyértelműen a választási csalás

Balogh Levente 2017. szeptember 07., 17:56

A 2009-es elnökválasztáson állítólag elkövetett választási csalások kivizsgálásra létrehozott parlamenti bizottságnak nem sikerült maradéktalanul elvégeznie a feladatát – jelentette ki a Krónikának a testület RMDSZ-es tagja.

Antal István János Fotó: RMDSZ

Antal elmondta: a jelentésben sok a kérdőjeles megállapítás, így ő maga tartózkodott is a dokumentumról szóló szavazáson.

Mint elmondta, a testület arra a következtetésre jutott, hogy az államfői hivatal és az Emil Boc vezette kormány szándékai utalhattak arra, hogy választási csalásra készülnek.

Ez ugyanakkor a nesze semmi, fogd meg jól kategóriájába tartozik”

– mutatott rá.

Emlékeztetett: a bizottság azzal a céllal jött létre, hogy kiderítse: mit tettek annak a társaságnak a tagjai, akik 2009-ben, az elnökválasztás estéjén összegyűltek Gabriel Oprea későbbi belügyminiszter lakásán.

Ebben az ügyben semmit sem derítettünk ki, mivel a legfontosabb emberek nem jöttek el, akik meg eljöttek, nem mondtak semmit”

– ecsetelte Antal.

{K1}

A képviselő ugyanakkor rámutatott: bizonyos akkori, tényszerűen dokumentálható események valóban gyanúsak, és utalhattak arra, hogy a kormány választási csalásra készül Traian Băsescu javára. Ezek között említette meg a választás lebonyolításáért felelős belügyminiszter, Dan Nica eltávolítását, valamint azt, hogy utódja, Vasile Blaga leváltott húsz prefektust.

„Ez törvénytelenül történt, mivel a hatályos jogszabályok szerint ahhoz, hogy egy új prefektust ki lehessen nevezni, a tisztségnek meg kell üresednie. Az előző prefektus leváltásáról szóló döntésnek meg kell jelennie a Hivatalos Közlönyben ahhoz, hogy hatályba lépjen. Ők viszont annyira siettek, hogy a prefektusok leváltásáról szóló – ahogy a jelentés fogalmaz, »éjszaka, mint a tolvajok«  meghozott –, és az új prefektusok kinevezéséről szóló határozat ugyanabban a Hivatalos Közlönyben jelent meg" – mondta Antal.

Emlékeztetett:

mivel a jelöltek közötti különbség nagyon csekély, 70 ezer voks, azaz 0,6 százalék volt, bármilyen beavatkozás érdemben befolyásolhatta a végeredményt.

A képviselő egyúttal azt is elmondta, hogy a meghallgatás során a választási csalás tényére utaló konkrét vádak is elhangzottak. Dumitru Iliescu nyugalmazott tábornok, a kormányőrség (SPP) volt igazgatója például egyértelműen kijelentette, hogy a 2009-es elnökválasztást elcsalták. Mint mondta, Băsescu hatalmat adott a Román Hírszerző Szolgálatnak (SRI), amelynek így érdeke volt őt hatalomban tartani.

Antal ugyanakkor azt is elmondta: amikor az ő kezdeményezésére konkrét bizonyítékokat kértek Iliescutól, ő kijelentette: bizonyítékokat nem ad át, de bármikor hajlandó bármilyen bíróságon tanúvallomást tenni, ami szerinte akár perdöntő is lehet.

Arra a felvetésre, hogy az ügyben a legfőbb ügyészség is nyomozást indított, és bűncselekmény hiányában lezárta a nyomozást, Antal István János kifejtette:

ma már nem bizonyítható semmi, mivel a választási jegyzőkönyveket megsemmisítették.

Így aztán nem bizonyíthatók azok a vádak, miszerint egyes külföldi szavazókörökben a jegyzőkönyvekben egyszerűen felcserélték a két jelöltre, Mircea Geoanára és Traian Băsescura leadott szavazatok számát, amennyiben az illető szavazókörben Geoanára szavaztak többen.

Antal István János elismeri: a csalás ténye nem bizonyítható. „A bizottság munkájával tartoztunk a román demokráciának, hogy a jövőben ne lehessen csalni. Egyértelműen nem lehet bizonyítani a választási csalás tényét, de az ügyészség a jelentés alapján elrendelhet egy nyomozást a jelentésben megnevezett személyek ellen" – fejtette ki a honatya.