Furfanggal faragott falunévtáb­lák

Szucher Ervin 2017. szeptember 08., 13:33

Fából készült helységnévtáblákat helyeztek ki a Maros megyei Hármasfalut alkotó három település határába. A község polgármestere számít rá, hogy a prefektus ebben is talál kifogásolnivalót.

Fotó: Sie/Commons.wikimedia.org

Furfangos megoldással helyezték vissza a Hármasfalut alkotó három település – Csókfalva, Székelyszentistván és Atosfalva – határába a helységnévtáblákat, amelyeket néhány hónappal ezelőtt Lucian Goga Maros megyei prefektus a rendőrség és a bíróság segítségével távolíttatott el.

Mivel a magyar feliratok és szimbólumok üldözéséről elhíresült kormánymegbízott közlekedésbiztonsági okokra hivatkozva szereltette le a táblákat – mondván, azok megtévesztik a gépkocsivezetőket, így közúti balesetekhez vezetnek –, Vass Imre polgármester fából faragott táblákat rendelt.

Erre aztán igazán nem mondhatja senki, hogy úgy néznek ki, mint a hivatalos, fényvisszaverő anyagból készített helységnévtáblák, bár nem tudom, eddig hány sofőr karambolozott vagy hajtott a sáncba a pár évvel ezelőtt felszerelt táblák miatt”

– fogalmazott lapunknak a községközpont, Makfalva elöljárója. Csókfalva, Székelyszentistván és Atosfalva lakói örömmel fogadták az új feliratokat, amelyek alá hamarosan kétnyelvű, román és magyar turisztikai tájékoztató szöveg kerül. Kérdésünkre, hogy mire számít Goga részéről, Vass Imre azt nyilatkozta: „mindenre, de még annak az ellenkezőjére is”.

„Egyelőre csend van, laborban lehet az ügy, valószínűleg gondolkoznak, keresik a kifogást” – jegyezte meg a Magyar Polgári Párt (MPP) polgármestere, akinek meggyőződése, hogy

egyes nacionalista köröket igencsak zavarhat a három székely falu „feltámasztása” – a településeket ugyanis még a múlt rendszerben számolták fel, és kényszerítettek a semmitmondó Hármasfalu név alá.

Sokak szerint a valódi megoldást a települések önálló közigazgatási egységgé való visszaállítása jelentené. Erre korábban az RMDSZ és az MPP is ígéretet tett, az elképzelést pedig egy közvélemény-kutatás szerint a három falu lakosságának 99 százaléka örömmel fogadná.

Maros megyében számos falut sikerült már így „újraéleszteni”: 1990 után Nyárádszentlászló, Ilencfalva, Szőkefalva, Csiba, Folyfalva, Karácsonfalva és Káposztásszentmiklós is visszakapta a nevét. Vass Imre rámutatott: a makfalvi önkormányzatnak még nem volt ideje előkészíteni a feltételek teljesítéséhez elengedhetetlen első lépést jelentő népszavazást. A személyzethiány és az infrastrukturális pályázatok miatt felgyűlt munka miatt idén erre már nem lehet sort keríteni, de

a polgármester ígérete szerint mandátuma végéig megvalósítja a tervet.

Fülöp László, Szováta polgármestere eközben arról számolt be, hogy az üdülővároshoz csatolt Szakadáton is visszahelyezik a helységnévtáblákat – ezeket korábban szintén Lucian Goga utasítására távolítottak el. A prefektus azt kifogásolta, hogy a négy tábla közül egyen a magyar megnevezés szerepelt felül – ezeket egyébként a megyei útügyi hatóság helyezte ki.