Parlamenti vizsgálóbizottság: Băsescu csalással újrázott 2009-ben

Hírösszefoglaló 2017. szeptember 06., 14:55

A 2009-es romániai elnökválasztás kimenetelét eldöntő választási csalás előkészítésével vádolja Traian Băsescu volt államfőt és az országot akkor irányító Emil Boc vezette jobboldali kormányt a bukaresti parlament különbizottsága.

A jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselői kivonultak a tárgyalásról és nem vettek részt a bizottság szerdán nyilvánosságra hozott jelentésének elfogadásán. Az ellenzéki alakulat arra hivatkozott, hogy nem hajlandó szavazatával legitimálni a PSD-ALDE szociálliberális kormánytöbbség előre elkészített, az ellenzék észrevételeit figyelmen kívül hagyó dokumentumát.

Daniel Fenechiu, a PNL parlamenti képviselője azzal indokolta a liberálisok bojkottját, hogy a testületnek a Szociáldemokrata Párt (PSD) és Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) törvényhozóiból álló többsége nem tett eleget kérésüknek, miszerint a végső jelentés szövegét pontról pontra tárgyalják meg, a dokumentum elfogadását pedig halasszák csütörtökre, ameddig a PNL képviselői írásban rögzítették volna kifogásaikat.

A különbizottság jelentése szerint az elnöki hivatal és a Boc-kormány átfogó, összehangolt akciótervvel készítette elő a választási csalást, így bűnszövetkezet létrehozásával, csalással, hatalmi visszaéléssel vádolható.

A testület állítását egyebek mellett azzal támasztja alá, hogy a voksolás előtt néhány hónappal Traian Băsescu államfő felmentette tisztségéből Dan Nicát, a nagykoalíciós kormány szociáldemokrata belügyminiszterét, utódjának, a – Basescut támogató demokrata párti – Vasile Blagának pedig első dolga volt lecserélni 20 megyei prefektust, akiknek jelentős szerepük volt a voksolás megszervezésében.

A jelentés készítői elismerik: azt nem sikerült feltárniuk, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a korrupcióellenes ügyészség (DNA) milyen szerepet játszott az állítólagos választási csalásban, ezt pedig annak tulajdonítják, hogy a vádhatóság és a titkosszolgálat vezetői nem volt hajlandók megjelenni a különbizottság előtt, vagy egy az ügyben indult – időközben vádemelés nélkül lezárt – ügyészségi vizsgálatra hivatkozva nem voltak hajlandók érdemi információkat szolgáltatni a parlamenti bizottságnak.

A román parlament májusban alakított különbizottságot a 2009-es elnökválasztás tisztaságának vizsgálatára, azt követően, hogy – a DNA és SRI állítólagos összefonódását rendszeresen bíráló – Evenimentul Zilei című lap arról cikkezett: az erőszakszervezetek vezetői döntő módon befolyásolták a 2009-es elnökválasztás kimenetelét. Magát Băsescut nem idézték a bizottság elé. A volt államfő korábban kilátásba helyezte: bepereli a bizottság tagjait, ha jelentésükben azt állítanák róla, hogy csalással szerezte meg második elnöki mandátumát.

A 2009-es elnökválasztáson a hivatalban lévő Traian Băsescu államfő úgy szerezte meg második ötéves mandátumát, hogy alig több mint fél százalékponttal, 70 ezer szavazattal múlta felül ellenfelét, Mircea Geoană szociáldemokrata pártelnököt.