Szijjártó: Románia nem kifogásolja a magyarországi pártok erdélyi kampánytevékenységét

MTI 2017. szeptember 04., 19:29

Románia nem emelt kifogást az ellen, hogy a jövő évi magyarországi országgyűlési választás kampányában a magyar pártok megkeressék az erdélyi választóikat – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a román közszolgálati televízió (TVR) bukaresti magyar adása által h&

Szijjártó Péter Puskás nevével ellátott mezt adott ajándékba Liviu Dragneának, a képviselőház elnökének Fotó: Román Parlament

A politikus a múlt héten készített interjúban elmondta: Teodor Meleșcanu román külügyminiszter bukaresti megbeszéléseik során racionálisan közelített a témához.

„Azt mondta: a ti dolgotok, hogy a magyarországi kampányban milyen sikerrel szólítjátok meg a Romániában élő magyar nemzeti közösség tagjait, és majd ők hogy szavaznak. Nagyon remélem, hogy ez a racionális megközelítés megmarad” – tette hozzá Szijjártó Péter. Hozzátette: a kettős állampolgárság intézményét Románia is elismeri és használja a határain kívül élő románok vonatkozásában. Ennek tulajdonította, hogy Romániától soha nem kaptak „komolyan vehető kritikát" a kedvezményes honosítás miatt.

„Egyértelmű, hogy akik a választásokon indulnak, megkeresik azokat, akiknek szavazati joguk van. Nagyon remélem, hogy a magyarországi politikai erők lesznek annyira bölcsek, hogy a kampányban nem alkalmaznak olyan eszközöket, amelyekkel a határon túli magyar közösségeket céltáblává tehetik az adott ország szélsőséges vagy nacionalista politikai erői számára. Mi úgy fogunk cselekedni, hogy ezt el tudjuk kerülni, különös tekintettel arra, hogy 2018 a románok számára történelmi okokból egy kiemelten fontos év" – fogalmazott a miniszter Erdély és Románia egyesülése centenáriumára utalva.

Szijjártó Péter a riporter kérdésére elmondta: egy évvel ezelőtt a személyes döntése nyomán nem vettek részt a magyar diplomaták a román nagykövetségek által szervezett december elsejei (Erdély és Románia egyesülése gyulafehérvári román kinyilvánításának a napja, Románia nemzeti ünnepe) rendezvényeken. Úgy vélte, egyelőre nincs ok arra, hogy ezt a döntését megváltoztassa. Hozzátette azonban, hogy a magyar kormány mindig a határon túli magyar közösségek álláspontjához igazodik az ilyen kérdésekben, és a tavalyi döntése motivációi egybevágnak a Kelemen Hunor RMDSZ-elnök december elsejével kapcsolatos, sok vitát kiváltó nyilatkozatával.

A külügyminiszter óvatos optimizmussal nyilatkozott a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés sikerének esélyeiről. Elmondta: nemcsak a Kárpát-medencében, hanem Európa nyugati felében is érzékeny kérdésnek számít az őshonos kisebbségek és nemzeti közösségek ügye. „Sok nagy nyugat-európai ország támogatására nem számíthatunk ebben a kérdésben. Ezt önmagunk számára is világossá kell tennünk. Meg kell csak nézni, melyik nyugat-európai országok nem iratkoztak fel a Koszovó függetlenségét elismerő országok sorába” – fogalmazott a miniszter. Úgy vélte azonban, hogy ennek ellenére mindent meg kell tenni a kezdeményezés sikeréért.

Szijjártó Péter az RTV-nek adott interjúban is elmondta: a magyar-román viszonyban a két ország közötti bizalmat kell építeni, és újabb közös sikertörténeteket kell létrehozni.

Szerinte ha ezen az úton haladnak, kevesebb fogadókészség lesz a nacionalista hangokra Romániában, és az erdélyi magyar közösség megoldatlan kérdéseit is lépésről lépésre rendezni lehet. Szijjártó Péter augusztus 30-án Teodor Meleşcanu román külügyminiszter meghívására látogatott Bukarestbe, ahol előadást tartott a román nagykövetek éves értekezletén.