Vásárhelyi iskolaügy: tüntetésre buzdítanak a magyar pártok és az unitáriusok is

Krónika 2017. szeptember 04., 19:10

Az RMDSZ, az EMNP és az MPP is közleményben kérte hétfőn szimpatizánsait, hogy vegyenek részt azon a szerda délutáni marosvásárhelyi tiltakozó megmozduláson, amelyet a megszűnés határára juttatott Római Katolikus Gimnázium védelmében szerveznek.

avaly novemberben a Vár sétányon gyűltek össze a katolikus iskoláért Fotó: Boda L. Gergely

Az RMDSZ hétfői közleményében megállapította: a román hatóságok egy éven keresztül csúfot űztek a szülőkből, semmibe vették a diákok jövőjét, végveszélybe sodorták az iskolát. Miután a hatóságok helyi szinten minden megoldási próbálkozást elgáncsoltak, a diákok jövője a tanügyminiszter kezében van – folytatódik a közlemény.

Nyomást kell gyakorolnunk a minisztériumra, hogy biztosítsa az iskola működését. Ezért tüntetünk!”

– áll a dokumentumban. A szövetség arra kérte szimpatizánsait, mindenki hozzon magával egy barátot és egy gyertyát is.

A Biró Zsolt MPP-elnök által jegyzett közlemény úgy fogalmaz:

Adjunk hangot az igazunknak. Mondjunk nemet a jogköntösbe bújtatott intézkedések kitervelőinek. Ne hagyjuk az iskolát!”

A Szilágyi Zsolt EMNP-elnök által jegyzett közlemény arra kér minden civil és politikai szereplőt, hogy közösen helyezzék nyomás alá Románia kormányát. „Tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy a marosvásárhelyi iskola ügye megoldódjon, s a felekezeti oktatáshoz való jog se sérüljön” – áll az EMNP közleményében.

Az EMNP álláspontja szerint a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügye az elnyomás, a diszkrimináció és az erőszakos asszimiláció szimbólumává vált. Általuk a román kormány képviselői azt bizonyítják, hogy „nem vesznek tudomást azoknak a törvénytisztelő, adófizető román állampolgároknak a véleményéről, akikért - hivatali kötelességükből adódóan – felelősek” – fogalmaz az EMNP.

{K1}

A marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Gimnáziumért szervezett szerdai tüntetésen való részvételre szólít a Magyar Unitárius Egyház vezetői nevében Bálint Benczédi Ferenc püspök is, aki hétfői közleményében jelezte:

együttérzésüket fejezik ki római katolikus hittestvéreikkel szemben a felekezeti iskola körül kialakult helyzet kapcsán.

Úgy fogalmazott: sajnálatos és megdöbbentő, hogy az illetékes állami intézmények egy héttel az iskolakezdés előtt még mindig bizonytalanságban tartják a tanintézetbe iratkozott diákokat és szüleiket.

Az unitárius egyház fontosnak tartja, hogy – akárcsak korábban a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium esetében – szolidaritásukat ne csak szavakban, hanem tettel is bizonyítsák, ezért arra kérik lelkészeiket és híveiket, hogy vegyenek részt a szerdán 18 órától Marosvásárhelyen, a prefektúra épülete előtt sorra kerülő, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány által szervezett tüntetésen.

Az MTI-hez hétfőn eljuttatott felhívásában a Civilek a Katolikus Iskoláért szülői csoport közölte: a múlt héten tartott megmozdulásaik során

3670-en írták alá azt a kiáltványukat, amellyel a katolikus iskola ügyének rendezésére szólították fel az illetékes intézményeket.

A szülői csoport közölte: a magyar pártok és a Római Katolikus Státus Alapítvány képviselőivel közösen egyeztek meg pénteken a szerdai tüntetés megszervezéséről. A Státus „a házigazda feladatait”, az RMDSZ a logisztika biztosítását, a többi párt és szervezet pedig a mozgósítást vállalta. „Ugyanakkor felszólítottunk mindenkit, hogy mellőzzék a politikai megnyilvánulásokat, és tartsák tiszteletben, hogy gyermekeinkről van szó” – áll a szülői csoport felhívásában.

A múlt héten bizonyossá vált, hogy a román állami hatóságok a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium megszüntetését készítik elő. Erről Liviu Pop tanügyminiszter tájékoztatta Miguel Maury Buendía pápai nunciust. A Maros megyei tanfelügyelőség egy augusztus 2-án kimondott jogerős ítélet hivatalos közlésére vár ahhoz, hogy a gimnázium feloszlatását kinyilvánítsa.

Romániában szeptember 11-én kezdődik a 2017-2018-as tanév. A katolikus gimnázium több mint háromszáz diákjának és tanárainak még mindig rendezetlen a helyzete. A Római Katolikus Státus Alapítvány elnöke, Jakubinyi György érsek szerdán 18 órára hívott tüntetni „minden jóakaratú embert” Maros megye prefektusi hivatala elé.

{K2}