Tánclépésekben a világbajnokságig: interjú Borzási Judit versenytáncossal
Első helyen végzett a Bukarestben szervezett országos kizombakongresszuson partnerével Borzási Judit gyergyószentmiklósi születésű, Kolozsváron élő versenytáncos. Az országos versenyen elért sikerről, jövőbeli terveiről számolt be a Krónikának.
– Mikor kezdtél el tánccal, ennek oktatásával foglalkozni?
– Gyermekkoromban nagyon sportos megjelenésem volt, és amikor anyukám elsőáldozáskor megvette az első magas sarkú cipőmet, én visszautasítottam. Anyukám nagyon megijedt, hogy mi lesz velem, hogy lesz ebből a „leánykából” nő? Ekkor jött az ötlete, hogy a kultúrház igazgatójaként helyet ajánl fel egy tánctanárnak, és körülbelül kilencéves koromban beíratott az órákra.
Felfedeztem, hogy könnyen tanulok, nagyon jól éreztem magam a színpadon, és emiatt sokáig ösztönösen ragaszkodtam a tánchoz.
Tizennégy éves koromban feljöttem Kolozsvárra líceumba, elkezdtem sporttáncra járni. Majd kimentem Dániába tanulni, elnyertem egy ösztöndíjat Ausztráliába, ahol fél évig az egyetem mellett jártam táncolni, és ekkor felfedezett egy táncstúdió, kétéves szerződést ajánlott, tanítanom kellett, valamint ők is kiképeztek engem tanárnak. Még két évig dolgoztam Ausztráliában, ahol találkoztam egy ott letelepedett magyar táncossal, és együtt részt vettünk két világbajnokságon, az egyiken negyedik, a másikon második helyezettek lettünk.
Amikor hazajöttem, néhány régi kollégámmal megalapítottuk Kolozsváron a Sonrisa Klubot, amelyet tánciskolaként működtettünk, és idén ünnepli a harmadik évfordulóját.
– A táncoktatás mellett gyakran részt veszel versenyeken, milyen érzéssel tölt el a mostani siker?
– Önbizalmat adott ez a verseny, egy „löketet”, hogy nekifussunk a világbajnokságnak, ahol Romániát képviselnénk.
A kizomba csak hat-hét éve lett népszerű nálunk, de most már közel kétezer fős kizombaközösség van az országban, ezért is szervezték meg első alkalommal az országos versenyt Bukarestben.
Viszont az AfricAdancar nevű nemzetközi versenyt jövő év júniusában már tizedik alkalommal szervezik meg Portugáliában. A kizomba műfaj az 1980-as években Afrikában, a portugál gyarmatokon alakult ki, vezetéstechnikájában az argentin tangóhoz hasonlítható leginkább.
– Az országos versenyen milyen szempontok alapján értékelték a táncotokat?
– Az első részben saját koreográfia alapján táncoltunk, a második pedig szabadtánc. Az utóbbit úgy kell elképzelni, hogy nem tudjuk milyen zenére fogunk majd táncolni, csak annyi ismeretes, hogy afrikai kizomba lesz.
Én végig követem a partneremet, de nem tudhatom, hogy ő mit akar, milyen mozdulatokat fog alkalmazni.
Ezt a gyors reakciót figyelik a versenyen, hogy mennyire jól tudunk improvizálni.
– A szabadtáncban vagy önmagában egy fellépésen mennyire fontos, hogy a partnereddel összhangban legyetek, jól ismerjétek egymást?
- Amikor az ember ezt profi szinten űzi, nagyon fontos, hogy össze legyen szokva a partnerével.
A szabadtáncban szinte azonnal kell reagálni, ott óriási önbizalomra van szükség, és a partneremben is meg kell hogy bízzak, mert ő irányít, és nekem ezt el kell fogadnom.
Ezeknél a táncoknál hozzászoktunk, hogy bárki bárkivel tud táncolni, ennek ellenére nem váltogatjuk gyakran a táncpartnerünket, mert elég sok energiát belefektetünk abba, hogy megszokjuk egymás stílusát. A jelenlegi partneremmel, Paul Bucurral már két éve táncolunk együtt.
– Mennyire szükséges a versenyképességhez a jó kondíció, edzés, egészséges táplálkozás?
– Ha versenyszinten akarom űzni a táncot, akkor mindenképp szükséges a jó kondíció. Általában olyan sokat táncolok, hogy mellette nem mindig marad időm konditerembe járni, de azért szükséges, hogy vigyázzak magamra.
Előbb-utóbb meg kell értsem azt is, hogy fontos, hogy mit eszem, mennyit alszom,
– Kialakítottál már magadnak egy sajátos étrendet?
– Nem mondhatom azt, hogy sajátos, de azért megnézem, hogy mit eszem. Például Mc Donalds-termékeket már egyáltalán nem eszem, és figyelek arra, hogy elég proteint vigyek be a szervezetembe, illetve igyekszem könnyű ételeket fogyasztani.
– Melyek a hosszú távú terveid, meddig szeretnél a táncparketten „maradni”?
– Gyermekkoromba sokan mondták azt, hogy valami komolyabbal kellene foglalkoznom, és annak idején én sem láttam a táncnak egy olyan verzióját, amiből meg lehet élni, de Ausztráliában megváltozott a véleményem. Én nagyon szeretek edzeni, tanítani másokat, sokáig szeretném ezt folytatni.
Nekem az volt a célom, hogy olyasmivel foglalkozzam, amit mindennap szívesen csinálok.
A partneremmel való fellépéseket is nagyon szeretem, de ennek valószínűleg van egy korhatára, tehát amíg erőben vagyok, addig szeretném ezt a lehetőséget minél jobban kihasználni. A versenyekre pedig nem feltétlenül megélhetési lehetőségként tekintek, inkább a saját szintünk teszteléseként.