Határvédelem: Brüsszel megvizsgálja a magyar kérést

MTI 2017. szeptember 01., 16:28

Az Európai Bizottság kész megvizsgálni a magyar kormány azon kérését, hogy az Európai Unió fizesse ki Magyarország számára a határvédelmi költségek felét, az EU azonban továbbra sem finanszírozza határkerítések építését.

Alexander Winterstein, a brüsszeli testület illetékes szóvivője pénteken, a bizottság szokásos napi sajtóértekezletén emlékeztetett arra, hogy az EU korábban már hozzájárult a magyarországi határvédelem költségeihez. Elmondta, hogy

rövid határidőn belül meg fogják vizsgálni az említett kérelmet és szükség esetén támogatást fognak nyújtani az országnak.

Újságírói kérdésre válaszolva az illetékes leszögezte, hogy az unió továbbra sem finanszírozza határkerítések építését, ez nem fog változni, a határvédelem egyéb költségeihez azonban számos esetben hozzájárult.

Winterstein ugyanakkor hangsúlyozta:

az európai szolidaritás „kétirányú utca”, nem pedig egy „á la carte menü”, melyből az ember kiválaszthatja a számára hasznos részeket,

mint a hozzájárulást a határvédelem költségeihez, miközben más elemeket elutasít, például az uniós menekültügyi kvótákat.

„Tudomásul vesszük, hogy a magyar kormány mostanra elismeri, hogy a szolidaritás fontos alapelve az Európai Uniónak” - fogalmazott.

Orbán Viktor kormányfő csütörtökön levélben fordult Jean-Claude Junckerhez, az Európai Bizottság elnökéhez, azt kérve, hogy az EU fizesse ki Magyarország számára a határvédelemre fordított mintegy 883 millió euró (270 milliárd forint) felét.