A BL kieséses szakaszába jutott a Kolozsvári Olimpia

Vásárhelyi-Nyemec Réka 2017. augusztus 29., 16:07

A skót bajnok Hibernian elleni 1-1-es döntetlen elegendő volt a Kolozsvári Olimpia női labdarúgócsapatának ahhoz, hogy hétfő este megnyerje a Bajnokok Ligája hazai rendezésű 2-es csoportját.

Fotó: Olimpiacluj.ro

A román bajnok hét ponttal zárt az élen a Hibernian (5), a Harkov (4) és a Swansea (0) előtt, és így már az októberi, oda-visszavágós alapon rendezendő egyenes kieséses szakaszra készülhet – szemben a magyar bajnok MTK-val, amelyik csoportharmadikként búcsúzott a sorozattól.

Mirel Albon, Románia női válogatottjának szövetségi kapitánya és az Olimpia technikai igazgatója szerint

a dicséret kizárólag a lányokat és a szakmai stábot illeti.

„Nehéz csoport volt, három olyan ellenféllel, akik mind nagy reményekkel érkeztek Kolozsvárra. Szerintem ez jó reklám volt a női labdarúgásnak, kellemes meglepetés és jó érzés volt, amikor a hétfői meccsen a közönség együtt skandálta, hogy Olimpia" – fogalmazott a Krónikának a szakember.

Rámutatott ugyanakkor, hogy a sorozat neheze csak ezután következik, és már kíváncsian várják, hogy a pénteki sorsoláskor megtudják, ki ellen lépnek majd pályára a tizenhatoddöntőben. „Ezen a szinten már csakis erős csapatok vannak.

Személy szerint én a Barcelonát vagy a Manchester Cityt szeretném ellenfélként látni, de a legnagyobb esélyünk talán a Brescia ellen lenne.

A címvédő Olympique Lyon vagy a Bayern München ellen már a nullához közelítene a továbbjutási esélyünk. Mindenesetre a Kolozsvári Olimpiának most a Bajnokok Ligájára kell összpontosítania, szeretnénk, ha újra továbbjutnánk a nyolcaddöntőnbe" – ecsetelte Albon, aki korábban vezetőedzője is volt a román bajnoknak.

Szövetségi kapitányként azonban most az Olaszország elleni, szeptember 19-ei kolozsvári vb-selejtezőt készíti elő, és újfent több Olimpia-játékosra épít. Marius Suller vezetőedző szeptember elsején lejáró szerződésével kapcsolatban nem számít döntéshozónak a klubnál, de mint megtudtuk: a klubelnök szerdán fog tárgyalni a szakemberrel a folytatásról.

Az viszont már bizonyos, hogy a hazai élvonalbeli bajnokság szeptemberben kezdődő 2017–2018-as szezonjában már hagyományosan a címvédésért és Román Kupa-győzelemért szállnak harcba.

Szeretném, ha lennének olyan csapatok, amelyek problémát okoznának az Olimpiának,

hogy ezáltal érdekesebbé és dinamikusabbá váljon a bajnokság" – fűzte hozzá Albon.