Nyomoz a DNA az állítólag Dragneához köthető Tel Drum cég ügyében

Balogh Levente 2017. augusztus 22., 16:24

A DNA kedden átvizsgálta a számítógépeit annak az útépítő cégnek, amely a gyanú szerint európai pénzekkel trükközött, és amely egyes sejtések szerint Liviu Dragneához köthető.

Cáfolta kedden a Tel Drum útépítő cég igazgatója, Petre Pitiş, hogy Liviu Dragneának, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének köze lenne a céghez. Pitiş a házkutatások során lefoglalt számítógépei átvizsgálására jelent meg az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) székhelyén. Kijelentette,

nincs személyes kapcsolat közte és Liviu Dragnea között, sőt nem is találkozott a PSD elnökével,

akkor sem, amikor utóbbi megyei tanácselnöki tisztséget töltött be. A közbeszerzési szerződéseket sem Dragnea, hanem helyettese írta alá – mondta.

A DNA augusztus 18-án közölte, hogy bűnügyi eljárást indított a Tel Drum Rt., valamint ennek képviselői, Petre Pitiş és Mircea Vişan ellen, akiket azzal vádolnak, hogy

tudatosan hamis, vagy nem megfelelő okiratokat használtak azért, hogy jogosulatlanul jussanak négymillió lejnyi európai uniós alaphoz.

Ugyanabban az ügyben eljárást indítottak a WFA Impex kft., és képviselője, Florian Ion, valamint Florea Neda, a Tel Drum képviselője ellen, a fenti bűncselekményben való bűnrészesség vádjával.
A DNA-hoz május 16-án érkezett meg a Pénzmosás Elleni Országos Hivatal feljelentése, amely szerint 2016 folyamán egyes cégek kidolgoztak egy mechanizmust, amellyel

úgy jutottak európai uniós alapokhoz, hogy túlbecsülték bizonyos eszközök árát.

Az ügyészek szerint a Tel Drum Rt. a gazdasági versenyképesség javítását célzó európai uniós programban mobil aszfaltkészítő gépre kért vissza nem térítendő támogatást. Úgy szervezték meg a beszerzést, hogy a nyertes a WFA Impex kft. legyen. A valóságban azonban WFA Impex a Tel Drum társult cége, és az egész csak azt szolgálta, hogy a gép gyártója és a Tel Drum között közvetítve, a WFA Impex mesterségesen felverje az aszfaltkészítő gép beszerzési árát azért, hogy a Tel Drum nagyobb összegű vissza nem térítendő támogatáshoz jusson.

Az ügyészek szerint semmi nem akadályozta a Tel Drum képviselőit abban, hogy közvetlenül az aszfaltkészítő gép gyártójával tárgyaljanak. Korábban az is fölmerült, hogy a cég valódi tulajdonosa maga Dragnea.

A Rise Project oknyomozó portál szerint Dragnea törvénytelen körülmények között szerezte meg az államtól a Tel Drum útépítő céget, amelyet a háttérből azt követően is irányított, hogy a Teleorman megyei közgyűlés elnöke lett.

A Rise Project a belügyminisztérium titkosszolgálatának (DGIPI) egy állítólag 2011-ben készült jelentésére hivatkozva arról írt, hogy a Teleorman megyei közgyűlés elnökeként bűnszervezetet hozott volna létre, és a Tel Drum – amelynek valódi tulajdonosa ő volt – törvénytelenül jutott európai uniós pályázati pénzekhez, illetve nyerte meg a megyei önkormányzat által útjavításra és hóeltakarításra kiírt pályázatokat. Dragnea kedden is cáfolta az erre vonatkozó híreket.