Földrengés halálos áldozatokkal az olaszországi Ischia szigetén

Krónika 2017. augusztus 22., 15:21

Két ember meghalt, 39-en pedig megsebesültek, amikor 4-es erősségű földrengés következett be keddre virradóra az olaszországi Ischia szigetén.
 

Fotó: MTI/EPA/Cesare Abbate

Sajtóbeszámolók szerint hét személyt eltűntként tartanak nyilván. Több ház is összeomlott.
A földmozgás főleg Casamicciola és Lacco Ameno települést érintette, előbbiben sikerült élve kimenteni három személyt a romok alól.

A magyar és a román külügyminisztérium közölte: egyik ország állampolgárai sem kértek konzuli segítséget a földrengés nyomán.

Ischia vulkáni eredetű sziget a Tirrén-tengerben, a Nápolyi-öböl északi részén. Capri mellett Ischia is rendkívül népszerű nyaralási célpont, a német turisták körében különösen látogatott. Angela Merkel német kancellár is többször töltötte itt szabadságát. Becslések szerint jelenleg mintegy 250 ezer ember (helyi lakosok és turisták) tartózkodik a szigeten.

Ez a mostani földmozgás Olaszországban nem számít nagy méretűnek, de – mint Gianluca Valensise az ANSA hírügynökségnek elmondta – a vulkánok alatt bekövetkező földrengések alig érik el az öt kilométeres mélységet, s ezért erősebb a hatásuk a felszínen.