Amikor a kisebbségek Kánaánja ráront a kisebbségi jogokra

A bukaresti kabinet az Európai Unió Bíróságán támadta meg az Európai Bizottságnak a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés bejegyzését rögzítő határozatát – vagyis jogi eszközökkel próbál elkaszálni egy kisebbségi jogvédelmi civil kezdeményezést.

Mint ismeretes, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) által benyújtott kezdeményezés nyomán – amennyiben sikerül egymillió támogató aláírást összegyűjteni – az Európai Unió elvileg rákényszeríthető lehet arra, hogy uniós szinten vezessen be kisebbségvédelmi szabályozásokat. Ez mintegy 50 millió, valamely őshonos európai kisebbség tagjaként élő EU-polgár életében jelentene pozitív változást.

Amit Bukarest a jelek szerint nagyon nem akar. A román álláspont szerint ugyanis a kisebbségi ügyeket meg kell hagyni tagállami hatáskörben – és nem gondoljuk, hogy nagyot tévedünk, ha kijelentjük: azért, mert nagyon nem szeretné, ha Brüsszel érdemben számon kérhetné Bukaresten az őshonos magyar közösség jogai elleni sorozatos támadásokat.

Románia a kisebbségi ügyeket a Ceauşescu-érában lefektetett „haladó” hagyomány értelmében kizárólagos belügyként próbálja beállítani – ami annak fényében, hogy Bukarest számos, kisebbségvédelemmel kapcsolatos nemzetközi egyezményt aláírt és ratifikált, meglehetősen furcsa álláspont. Igaz, az azokban foglalt előírások jelentős részét következetesen nem tartja be, és amíg nincs hatékony módszer arra, hogy ezt számon kérjék rajta, addig minden bizonnyal folytatódnak a támadások a magyar anyanyelvhasználat és a magyar nyelvű oktatás ellen.

Amennyiben a Minority SafePack sikerrel jár, akkor kialakulhatnának a számonkérési mechanizmusok is, hiszen egy uniós szintű jogszabály be nem tartása kötelezettségszegési eljárást vonhat maga után. Ezt szeretné Románia elkerülni, ezért próbál megelőző csapást mérni a magyar közösséggel szembeni román asszimilációs törekvések megakadályozására alkalmas kezdeményezés ellen. Ami meglehetősen furcsa hozzáállás egy önmagát a kisebbségek Kánaánjaként beállítani akaró ország részéről. Hiszen ha Romániában valóban modellértékű a kisebbségpolitika, akkor miért akarja megakadályozni, hogy még erősebb támogatást kapjanak a kisebbségi jogok?

Persze mi, akik itt élünk, tudjuk, hogy Kisebbségi Modellértékiában annyira jó a kisebbségek helyzete, hogy például a legtermészetesebb dolognak számít, ha az ország egyik legnagyobb egyetemének történész végzettségű rektora uszít a magyarok ellen, amikor egyrészt kijelenti: nincs helye az országban annak, aki nem akarja megünnepelni a szülőföldje idegen uralom alá kerülését. Másrészt azon ügyködik, hogy „történelmi érvekkel” indokolja az indokolhatatlant, vagyis azt, miért nem tartja be a román állam az 1918-as gyulafehérvári nyilatkozatban a leendő kisebbségi közösségeknek az önrendelkezés témájában tett ígéreteket.

A magyar jogkövetelések elleni alattomos román küzdelem egy másik frontján is szintet léptek. A magyar igények lejáratását már évek óta annak a hazug propagandának a sulykolásával próbálják elérni, hogy a magyar többségű megyékben „elnyomják” a románokat, sőt elüldözik őket onnan.

Az ezen propaganda fő helyszínének számító marosfői nyári egyetem résztvevői immár nem csupán a vélt elnyomás ellen kérnek védelmet, de záró nyilatkozatukban olyan ügyekbe is beleszólnak, amelyekhez semmi közük: a magyar intézményektől, egyházaktól és magánszemélyektől a trianoni diktátumot követően, illetve a kommunizmus idején elorzott, majd 1989 után visszaszolgáltatott ingatlanok újraállamosítását követelik. Vagyis miközben a saját „kisebbségi jogaik” védelmezését kérik a román kormánytól, azt követelik, hogy semmizzenek ki jogos tulajdonából egy igazi nemzeti kisebbséget.

A küzdelem tehát több fronton zajlik, és a siker többek között attól is függ, hogy a románok vagy a magyarok megítélése jobb az illetékes nemzetközi fórumokon. Ha nincs is közvetlen összefüggésben a kisebbségi ügyekkel, mindenképpen figyelemre méltó, és akár hatással is lehet az ügy kimenetelére Teodor Meleșcanu román külügyminiszter váratlan bejelentése, miszerint Románia hajlandó közel kétezer menekültet befogadni.

Hiszen ezzel jobb pozíciót harcolhat ki magának a migrációs válsággal szemben következetesen tehetetlennek mutatkozó, és tehetetlenségét pótcselekvéssel, a bevándorlók kvóta szerinti szétosztásával leplezni akaró uniós bürokrácia berkeiben, mint a kvótákat néha már túlzott vehemenciával elutasító Magyarország. Mert mit számít plusz kétezer muzulmán migráns, amikor egyrészt Romániába jóformán a kutya sem akar jönni, másrészt, ha mégis összejön ez a szám, még mindig megéri befogadni őket, ha ezáltal Brüsszel szemében a magyar anyanyelvhasználatot, feliratokat és jelképeket üldöző, magyar oktatási intézményeket vegzáló Bukarest számít majd „jófiúnak” a mindig renitenskedő magyarokkal szemben?

{K1}

{K2}

{K3}