Erdélyben közlekedő vonatokat is érint a MÁV-Start „karcsúsítása”

Krónika 2017. augusztus 21., 17:30

A MÁV-Start a gazdaságos működtetés érdekében több nemzetközi vonaton csökkenti, illetve megszünteti az étkező- és hálókocsi-szolgáltatást a 2017/2018-as menetrend december 10-ei életbelépésétől – közölte a vasúttársaság hétfőn az MTI-vel.

Fotó: MÁV

A bejelentés szerint az említett dátumtól a Hargita nevű, Budapest és Brassó között közlekedő vonaton „leállítják” a marosvásárhelyi kocsikat –

megszüntetik azt az opciót, hogy Budapestről közvetlen kocsival el lehessen jutni Marosvásárhelyre és fordítva

–, az Ady Endre nevét viselő Budapest–Kolozsvár-járaton megszüntetik az étkezőkocsi-szolgáltatást, a Korona néven ismert, Budapest és Brassó közötti járaton pedig nem közlekedik majd étkező- és hálókocsi.

A tájékoztatás szerint

az elmúlt években, különösen 2016-ban az utasellátó jelentős veszteséget termelt,

így – megvizsgálva a nemzetközi járatok kihasználtságát, bevételtermelő képességét – a járatok optimalizálása mellett döntöttek.

A vasúttársaság hétfőn közölte, mindent megtesz azért, hogy „a gazdaságossági és üzleti alapon meghozott döntés egyetlen munkavállalója esetében se járjon negatív következménnyel”. A december 10-ei változásokig minden érintett dolgozó részére „méltányos és továbbfoglalkoztatást jelentő” munkakört ajánlanak fel a MÁV-Starton és a MÁV-csoporton belül „az alkalmassági feltételek és az átképzési lehetőségek figyelembevételével” – olvasható továbbá a közleményben.