Tizennégyre nőtt a barcelonai és cambrilsi halálos áldozatok száma

MTI 2017. augusztus 18., 15:26

Tizennégyre nőtt a barcelonai és cambrilsi gázolásos merényletek halálos áldozatainak száma, miután a cambrilsi merénylet egyik terroristája leszúrt egy civil nőt, aki a kórházban belehalt sérüléseibe.

Fotó: MTI/AP

A korábbi hírek arról szóltak, hogy egy elgázolt nő halt bele a kórházba szállítást követően sérüléseibe.

Antoni Comín katalán egészségügyi tanácsos péntek kora délután elmondta, hogy

a barcelonai merénylet sebesültjeinek száma 130, közülük 17 állapota válságos és 30-é súlyos.

A katalán polgári védelmi főigazgatóság pénteki tájékoztatása szerint 34 országból vannak áldozatok a két merényletben. 

{K1}

A Jornal de Notícias című portugál napilap szerint a halálos áldozatok között van egy portugál állampolgár, az RTP portugál televízió szerint további két portugál állampolgár eltűnt a merényletet követően Barcelonában. Azt nem tudni, hogy az eltűntek egyik-e a halálos áldozat.

A barcelonai önkormányzat szerint

péntek délben mintegy 100 ezer ember vett részt a város szívében található Catalunya téren tartott megemlékezésen,

amelyen a résztvevők egyperces néma csenddel emlékeztek a barcelonai és cambrilsi merényletek áldozataira. Közel 30 ezer ember a téren, további 70 ezer ember a környező utcákban emlékezett meg hallgatásával az áldozatokról. A résztvevők között volt VI. Fülöp király és Mariano Rajoy miniszterelnök is.

A spanyol biztonsági erők keresik Moussa Oukabirt, az egyik elfogott személy 17 éves öccsét, akit a barcelonai gázolás kitervelésével gyanúsítanak.

Korábban testvérét, Driss Oukabirt tartották a merénylet fő gyanúsítottjának, miután a fivér papírjait megtalálták abban a furgonban, amellyel a merényletet elkövették. A katalán rendőrség ezért közzétette Driss fényképét, aki, meglátva saját fényképét a különböző híradásokban, elment a ripoll-i rendőrségre, ahol bejelentette, hogy ellopták a papírjait.

A hatóságok egyelőre nem tudják, hogy Driss valóban részt vett-e a merényletben, vagy öccse felhasználta személyes dokumentumait. Moussa Oukabir Facebook-oldalán azt állította, hogy Ibizán született, Ripollban él, a Barcelonai Egyetemen tanul, és a Coca-Colának dolgozik. Az adatok hitelessége megkérdőjelezhető.

Csütörtök délután Barcelona központjában egy feltételezett dzsihadista kisteherautójával gyalogosok közé hajtott, és hatszáz méteren keresztül gázolt el járókelőket. Az elkövetőnek sikerült megszöknie.
A merényletet az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet vállalta magára a szócsövének számító Aamák hírügynökségen keresztül.

Péntekre virradóra Cambrils katalán tengerparti üdülőhelyen is gázolásos merényletet követtek el. Joaquim Forn katalán belügyi tanácsos azt mondta: a hat civilt és egy rendőrt megsebesítő gázolásos merényletet ugyanúgy hajtották végre, mint a barcelonait, és kapcsolatot feltételeznek a két terrorcselekmény között.

A támadást részben meghiúsító rendőrség nyomába eredt a terroristáknak, négyet agyonlőtt, egy ötödiket megsebesített, aki később belehalt sérüléseibe. Az elkövetőkön robbanómellények voltak, de Carles Puigdemont katalán vezető az RAC1 helyi rádióadónak később azt mondta, hogy ezek hamisítványok voltak.

A merényletekkel összefüggésben már négy gyanúsítottat vettek őrizetbe.