Románia megtámadta az EU bíróságán a Minority SafePack bejegyzését

Kiss Előd-Gergely 2017. augusztus 17., 18:12

Az ígéretek ellenére bíróságon támadta meg Románia kormánya a Minority SafePack bejegyzését rögzítő határozatot – a keresetet még Sorin Grindeanu volt miniszterelnök írta alá.

Porcsalmi Bálint és Vincze Loránt Fotó: RMDSZ

Az Európai Unió Bíróságán támadta meg Románia kormánya az Európai Bizottságnak a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés bejegyzését rögzítő határozatát – jelentette be csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatóján Vincze Loránt, a kezdeményezést elindító Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke, illetve Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke.

Vincze Loránt elmondta:

két napja szereztek tudomást arról, hogy a román kormány korábbi ígéreteivel ellentétben megtámadta a kisebbségi jogvédelmi civil kezdeményezést,

ezt EU hivatalos közlönye is közzétette. Eszerint a kabinet június 28-án nyújtotta be keresetét az Európai Unió Bíróságán. A kormány ebben azt kéri a bíróságtól, hogy nyilvánítsa semmissé az Európai Bizottságnak a Minority SafePack bejegyzésére vonatkozó március 29-ei határozatát.

Érvelésük szerint a polgári kezdeményezés kizárólag a nemzeti és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogvédelmére és nem a kulturális sokszínűség elősegítésére irányul.

Porcsalmi Bálint ugyanakkor pontosított: a keresetet még Sorin Grindeanu írta alá miniszterelnökként, miközben korábban az RMDSZ vezetőinek az ígérte, Románia nem hátráltatja a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezést.

Fotó: RMDSZ

Vincze Loránt leszögezte: a román kormány gáncsoskodása semmiben nem hátráltatja a Minority SafePack aláírásgyűjtési akcióját. Sőt gőzerővel folytatják a munkát, hiszen míg eddig csak online gyűjtötték a kézjegyeket, csütörtöktől elkezdték a papíralapú aláírásgyűjtést is.

{K1}

Újságírói kérdésre Porcsalmi Bálint közölte: a világhálón mostanáig mintegy 6000 szignót gyűjtöttek össze.

Románia ezzel a lépésével a demokrácia perifériájára szorult, sőt önmaga rombolja le a kisebbségvédelmi modellország mítoszát”

– fogalmazott Vincze Loránt. Szerinte ezzel nem csak a magyar–román kapcsolatoknak árt, hanem saját európai presztízsét is rombolja a kormány, hiszen Romániára egyáltalán nem jellemző, hogy aktív szereplője lenne az európai közpolitikák alakításának, ezért annál inkább szembetűnő, hogy az 50 milliós európai kisebbség jogait védő kezdeményezés ellen lép akcióba.

Mint ismeretes, az EU-nak akkor kell érdemben tárgyalnia a Minority SafePack kezdeményezésről, ha 2018. március 4-éig több mint egymillió aláírást sikerül összegyűjteni. Az aláírásgyűjtést a FUEN Kolozsváron tartott májusi kongresszusán indították el. A rendezvényen felszólaló Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár kijelentette: Magyarország és a határain kívül élő nemzetrészek kiveszik a részüket az egymillió kézjegy összegyűjtéséből. Az RMDSZ ugyanakkor 250 ezer aláírás összegyűjtését vállalta.