Lassan halad a telekkönyvezés Kovászna megyében

Bíró Blanka 2017. augusztus 17., 14:43

Tavalyhoz képest idén jobb ütemben halad az ingyenes telekkönyvezési program, ám még mindig nincs elég pénz arra, hogy rendezzék a teljes telekkönyvi nyilvántartási rendszert, minden ingatlan és földterület bekerüljön az adatbázisba Kovászna megyében.

Illusztráció Fotó: Pál Árpád

A Kovászna megyei kataszteri hivatal közleménye szerint 24 község önkormányzatával kötöttek szerződést, a megállapodás értelmében

minden közigazgatási egység 150 ezer lej támogatást kap a telkek beazonosítására és felmérésére.

Az összeg magasabb, mint a tavalyi 135 ezer lej, és előnyt jelent az is, hogy a támogatást nem kell év végéig elkölteni, a következő évben folytathatják a felméréseket. Tavaly Háromszéken csak hat önkormányzattal tudtak szerződést kötni.

Zágon önkormányzata tavaly és idén is lehívta a támogatást, Kiss József polgármester pedig lapunknak elmondta: jól jön a segítség, de lassan halad a telekkönyvezés. Olyan kataszteri egységeket választottak a program keretében történő telekkönyvezésre, amelyek „nem problémásak”, ennyi pénzből ugyanis a bonyolultabb ügyeket már nehéz rendezni.

Rengeteg a zsebszerződés, nincsenek hagyatékok. A szántóföldek telekkönyvezését sikerült nagy vonalakban megoldani, ám a legelők esetében hatalmas a káosz”

– részletezte a polgármester. Hangsúlyozta, amit 25 év alatt nem sikerült megoldani, azt nehéz egy–két év alatt rendezni.