Akadozik a „vérkeringés”: nyáron kevesebb a véradó, súlyosbodik a hiány

Bíró Blanka , Széchely István 2017. augusztus 14., 12:29

A legtöbb megyében nem javított a drámai statisztikákon az egészségügyi minisztérium országos szintű, véradásra buzdító kampánya, a vérutánpótlással a nyári hónapokban is folyamatosan gondok voltak a kórházakban.

Fotó: Boda L. Gergely

A legtöbb megyében nem javított a drámai statisztikákon az Egészségügyi Minisztérium országos szintű, véradásra buzdító kampánya, a vérutánpótlással a nyári hónapokban is folyamatosan gondok voltak a kórházakban.

Az nem újdonság, hogy nyáron – a nagy meleg, a sokakat érintő allergiaszezon, valamint a nyaralások miatt – kevesebben mennek vért adni, márpedig a műtétekhez, a baleseti sérültek ellátásához, a vérkészítményekre, transzfúzióra szoruló betegek kezeléséhez a nyári szezonban is szükség van vérre.

Romániában azonban folyamatosan krízis van: a felnőtt lakosságnak csupán 2 százaléka rendszeres véradó, e tekintetben az ország az utolsó helyen áll Európában.

Az elmúlt héten Slatinán, Craiován és egy bukaresti kórházban is előfordult már, hogy műtéteket kellett elhalasztani a vérhiány miatt.

Székelyudvarhelyen is rendszeres problémát okoz a vérutánpótlás, a helyzetet ugyanakkor súlyosbítja, hogy a városban dolgozik Hargita megye egyetlen hematológusa (a vér, vérképző- és nyirokszervek betegségeivel foglalkozó szakorvos), így a helyi kórháznak az átlagos mennyiségnél is több vérre van szüksége. Hematológus egyébként Kovászna megyében sincs, ezért a környékbelieken kívül a szomszédos megyékből is érkeznek betegek Székelyudvarhelyre.

A véradók számának csökkenése miatt a szükséges mennyiségnél 20–30 százalékkal kevesebb vért gyűjtenek be a székelyudvarhelyi kórházban a nyári időszakban.

Lukács Antal, az intézmény igazgatója megjegyezte, ma már pótolható a vérveszteség egy része intravénás gyógyszerrel, ám dacára annak, hogy egyre gyakrabban alkalmazzák ezt a módszert, még így sem fedezi a szükségleteket az a vérmennyiség, amelyet a donoroktól begyűjtenek. A vért egyébként a Hargita megyei vérközpontba szállítják, majd onnan kapják vissza a szükséges mennyiséget. Hiány esetén is a megyei vérközpont egészíti ki a kórháznak kiutalandó mennyiséget.

Fotó: Boda L. Gergely

A véradók egy része kérésre, rokon, barát vagy ismerős műtéti beavatkozása esetén megy el vért adni a kórházba. Csíki Zsuzsa, a székelyudvarhelyi kórház vérközpontjának munkatársa elmondta, egy-egy gyűjtési napon átlagban húszan adnak vért, de legkevesebb harmincra lenne szükség.

A nyári időszakban havonta 100–200 egységgel kevesebb vért tudnak begyűjteni a szükséges mennyiségnél – közölte megkeresésünkre Kopacz Ildikó, a Hargita Megyei Vérközpont vezetője.

Havonta átlagban 400–500 önkéntes ad vért megyeszerte, nyáron azonban felére csökken a számuk.

Véradásra buzdította egyébként a lakosságot a Bihar megyei vérközpont is, ahol jelenleg az AB RH pozitív és a B RH negatív típusú vérre van leginkább szükség – közölte a múlt hét elején a Bihon.ro hírportál.

Andy Rosin, a sepsiszentgyörgyi vérközpont vezetője a Krónikának azt mondta, nyáron a szabadságolások, a mezőgazdasági munkák miatt minden évben csökken a véradók száma, ám idén Háromszéken ez kisebb mértékben történt meg. Hangsúlyozta,

Kovászna megyében csak a sepsiszentgyörgyi és a kézdivásárhelyi kórházat kell ellátni vérrel, ám az egyetemi központokba, a nagy kórházakba is folyamatosan küldenek vért, vérkészítményeket.

„A bonyolult műtéti beavatkozásokra a háromszékiek általában Marosvásárhelyre, Brassóba, vagy Bukarestbe mennek, ilyen esetekben a mi betegeinknek küldjük a szükséges vért is. Már Iaşi-ból is kértek vért, amikor háromszékiek ott szenvedtek motorkerékpáros balesetet” – részletezte a főorvos.

Hangsúlyozta, azért biztatják folyamatosan véradásra a helyieket, hogy különleges kéréseknek is eleget tudjanak tenni.

Az év elején bevezették a délutáni ügyeletet is, hogy a falvakról érkezők vagy a délelőtt dolgozók is adhassanak vért,

ezt nyárra felfüggesztették a szabadságolások, és a székház felújítási munkálatai miatt, de szeptembertől újra fogadják délután is a véradókat.

A vérközpontba havonta átlagban 250 önkéntes véradó jelentkezik, sokan rokonuk, ismerősük számára adnak vért vagy emberbaráti szeretetből, már egyre kevesebben azért, hogy megkapják a felkínált ebédjegyet.

Romániában egyébként három másodpercenként van igény egy-egy vérkészítményre, és az ország lakosságának mintegy 60 százaléka élete folyamán legalább egyszer vérátömlesztésre szorul.