Eltűnt egy hatósági felügyelet alatt álló üzletember, lefokozták a rendőröket

Hírösszefoglaló 2017. augusztus 11., 21:21

Lefokozták pénteken a bukaresti hatodik kerületi rendőrség parancsnokát és helyettesét, miután kiderült, hogy eltűnt egy hatósági felügyelet alatt álló, első fokon 12 év szabadságvesztésre ítélt üzletember, Avraham Morgenstern.

Fotó: Barabás Ákos

Marius Voicu, a Fővárosi Rendőrség vezetője pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: ügyésznek kell megállapítania, mennyiben hibásak az illetékes rendőrkapitányság vezetői a hatósági felügyelet alatt álló személy eltűnésében.

Hozzátette: a rendőrség minden ellenőrzésben kész együttműködni.

A belügyminisztérium pénteken közölte, hogy kivizsgálást indított a fővárosi hatodik kerületi rendőrség vezetői ellen, mivel az adócsalással vádolt és elsőfokon 12 évre elítélt, hatósági felügyelet alatt álló Avraham Morgensternnek nyoma veszett.

A belügyi tárca arról tájékoztatta az Agerpres hírügynökséget, hogy az üzletember 2016. december 9-e és 2017. május 8-a között eleget tett kötelességének, és hetente megjelent a rendőrségen. Utoljára ez év május 8-án jelent meg a rendőrőrsön.

A vádlott hatósági felügyeletével megbízott rendőr nem látta el megfelelően szolgálati feladatát,

mert nem értesítette a bíróságot a vádlott eltűnéséről” - olvasható a belügyminisztérium pénteki közleményében.

A bíróság csak május 30-án értesült Morgenstern eltűnéséről,

holott az őt felügyelő rendőrnek már akkor kellett jelentést kellett volna tennie, amikor első ízben, azaz május 15-én nem jelent meg a kötelező ellenőrzésen. A felügyelettel megbízott rendőrrel kapcsolatban felmerül a bűnpártolás gyanúja, teszi hozzá a közlemény.

Avraham Morgenstern nevére európai elfogatási parancsot állítottak ki.