Teret hódító, megújuló Kolozsvári Magyar Napok

Kiss Előd-Gergely 2017. augusztus 09., 17:40

Tovább terjeszkedik, több mint 500 programot kínál idén az augusztus 13–20. között zajló Kolozsvári Magyar Napok, amely közkinccsé vált az elmúlt években.

Szabó Lilla, Gergely Balázs, Oláh Emese, Sánta Levente Fotó: A Kolozsvári Magyar Napok Facebook-oldala

Kinőtte korábbi helyszíneit, ezért terjeszkedik a hét végén kezdődő, nyolcadik alkalommal megrendezendő Kolozsvári Magyar Napok, Erdély legnépszerűbb magyar kulturális programsorozata.

A nyolcnapos fesztivál újdonságairól tartott szerdai kolozsvári sajtótájékoztatón Gergely Balázs főszervező elmondta: a tavalyi magyar napokon – amelyek keretében Kolozsvár városi rangra emelésének a 700. évfordulóját is megünnepelték – a szervezők úgy érezték, hogy elérték teljesítőképességük határát.

A szervezőstáb a következtetést is levonta, hogy a fesztivál kinőtte helyszíneit, a Főtér, a Fogoly utca és a Farkas utca terei már nem elégségesek a látogatók befogadására.

Ezért idén a Sétatéren is színpadot állítanak fel

– az új helyszínen a Képzőművészeti Egyetem épületétől a Kolozsvári Magyar Opera felőli bejáratáig „terjeszkedhetnek” –, és egy olyan kísérletet, továbbgondolási folyamatot indítanak el, amely két év alatt megújítja Erdély legfontosabb kulturális fesztiválját.

Gergely Balázs emlékeztetett: nem véletlenül a „Transylvanicum” az idei Kolozsvári Magyar Napok jelszava, mert a rendezvény

olyan közkinccsé vált, amelyet sok más erdélyi érték mellett ki lehet tenni a kirakatba”,

és amely egész Erdélyt gazdagítja. A főszervező hozzátette, idén is adománygyűjtést szerveznek a magyar napok keretében, a kedvezményezett ezúttal a kolozsvári szegénykonyha lesz, amelyet közösen kívánnak működtetni a történelmi magyar egyházak.

Gergely Balázs szerint további újdonság, hogy a Kolozsvári Magyar Napok régi partnerével, az Emese Parkkal közösen új programot szerveznek. A Kárpát-medencei egyetemisták számára megszervezett, Egy hajóban evezünk című programról van szó,

a diákok ugyanis azt követően, hogy több ezer kilométert végighajóznak a Dunán, Csepelről egyenesen Kolozsvárra jönnek, hogy a középkori vásári forgatag hangulatát hitelesen mutassák be a közönségnek.

Szabó Lilla programigazgató elmondta: elkészült már a fesztivál programfüzete, amely letölthető a világhálóról is, akárcsak az okostelefonos alkalmazás, amely szintén tartalmazza a rendezvénysorozat részletes programkínálatát.

A Bánffy-palotában már csütörtöktől kezdve tárlatok nyílnak, a kulturális események szombaton kezdődnek, majd a hivatalos megnyitó előtt, vasárnap a magyarfenesi Arkhai-szoborparkban a magyarországi Balaton zenekar koncertezik.

Gergely Balázs megemlítette:

a szervezésre rányomta bélyegét, hogy Horváth Annát, Kolozsvár korábbi alpolgármesterét a korrupcióellenes ügyészség eltiltotta hivatala gyakorlásától.

Az pedig, hogy fél évig nem volt magyar alpolgármestere a városnak, azt eredményezte, hogy a városházi hivatalnokok prioritáslistáján hátrébb kerültek a rendezvénnyel kapcsolatos teendők. Oláh Emese alpolgármester hangsúlyozta, hogy a város továbbra is kiemelt rendezvénynek tekinti a magyar napokat, és évről évre nagyobb összeggel támogatja a szervezést. Úgy vélte: a rendezvény az erdélyi magyarságnak és a magyarországi vendégeknek is szól, ugyanakkor a kolozsvári románok és magyarok találkozására is lehetőséget nyújt.

Sánta Levente, a rendezvénysorozat projektmenedzsere elmondta,

a főtéri és sétatéri koncertek sorozata kedden kezdődik.

Újdonságnak számít egyébként, hogy a Főtéren napi egy koncert lesz, 21 órai kezdettel. Szerdán a Szent István-napi Néptánctalálkózó hagyományos felvonulására kerül sor.

A nagyszínpadon a Ghymes együttes, Szikora Robi és az R-GO, Deák Bill Gyula és Földes László Hobo, valamint Charlie koncertjét hallhatja a közönség. A rendezvény augusztus 20-án, vasárnap, Kolozsvár főterén zárul a Budapesti Operettszínház Csárdáskirálynő-produkciójával.

A sétatéri színpadon a gyermekeket megszólító programokat láthatják az érdeklődők, esténként pedig koncertekre várják a közönséget,

a Farkas utcai színpad a folk-, az operett- és a nótaelőadások helyszíne lesz, a Fogoly utcában rendezik be a borutcát, ahol a Hagyományok Háza bevonásával szerveznek hagyományőrző programokat.

A tűzijáték idén elmarad, az erre fordítható összeget inkább az új helyszín, a Sétatér keleti részének a berendezésére költötték.