A Sportinggal mérkőzik meg az FCSB a BL-főtáblás szereplésért

Hírösszefoglaló 2017. augusztus 04., 14:38

Az FCSB labdarúgócsapata a Sporting Lisszabonnal került szembe a Bajnokok Ligája rájátszásának pénteki nyoni sorsolásán. 

Fotó: UEFA

A román bajnoki ezüstérmes a lehető legkönnyebb ellenfelet kapta a kiemeltek közül a portugál bronzérmes személyében. A nem bajnokok ágán vívandó párharc első mérkőzését Portugáliában rendezik augusztus 15-én vagy 16-án, a visszavágókra augusztus 22-én vagy 23-án kerül sor.

Szalai Ádám csapata, a német Hoffenheim a lehetséges ellenfelek közül az egyik legnehezebbet, az FC Liverpoolt kapta a Bajnokok Ligája selejtezőjének negyedik, utolsó fordulójában. Korhut Mihály együttese, a második körben a Budapest Honvédot búcsúztató izraeli Hapoel Beer-Seva a szlovén Maribor ellen, a Kleinheisler Lászlót is foglalkoztató kazah Asztana pedig a skót Celtic Glasgow ellen próbálja meg kiharcolni a továbbjutást.

A selejtező negyedik fordulójának győztesei csatlakozhatnak a főtáblán az ott alanyi jogon szereplő 22 csapathoz, míg a vesztesek az Európa Liga főtáblájára kerülnek.

Az Európa Liga utolsó selejtezőkörében a Girondins Bordeaux-t bravúrosan búcsúztató Videoton (amely csütörtökön 1-0-ra verte francia vendégét, így 2-2-esösszesítéssel, idegenben lőtt góllal továbbjutott) a szerb Belgrádi Partizannal kerül szembe. 

A párharc egyik érdekessége, hogy Marko Nikolic, a fehérváriak vezetőedzője a Partizantól érkezett nyáron a Videotonhoz, a szerb együttessel az előző idényben bajnokságot és kupát is nyert.
A két meccset augusztus 17-én és 24-én játsszák, a tervek szerint az első mérkőzést rendezik Belgrádban.

A BL-ből az EL-be átkerült román bajnok Viitorul az osztrák Red Bull Salzburggal mérkőzik meg a csoportkörbe jutásért. A többi román csapat csütörtökön kiesett az EL-ből. A CSU Craiova 2-0-ra kapott ki az AC Milan vendégeként (összesítésben 3-0), a Dinamo 3-0 arányban maradt alul az Athletic Bilbao otthonában (4-1), míg az Astra Giurgiu 1-0-s vereséget szenvedett az Olekszandrija vendégeként (1-0).

A BL-selejtező negyedik fordulójának párosítása (az UEFA honlapja alapján):

Bajnokok ága:
Qarabag (azeri)-FC Köbenhavn (dán)
APOEL (ciprusi)-Slavia Praha (cseh)
Olimpiakosz (görög)-HNK Rijeka (horvát)
Celtic Glasgow (skót)-Asztana (kazah)
Hapoel Beer-Seva (izraeli)-Maribor (szlovén)

Nem bajnokok ága:
Istanbul Basaksehir (török)-Sevilla (spanyol)
Young Boys (svájci)-CSZKA Moszkva (orosz)
SSC Napoli (olasz)-OGC Nice (francia)
Hoffenheim (német)-FC Liverpool (angol)
Sporting Lisboa (portugál)-FCSB (román)