A Kolozsvár Aréna mellé „csúsztatnák” a tervezett korcsolyapályát

Kiss Előd-Gergely 2017. augusztus 03., 15:54

Az eredetileg a sétatéri tó helyére tervezett korcsolyapályát inkább a Kolozsvár Aréna melletti 1800 négyzetméteres telken építené meg a kolozsvári városháza.

Fotó: Haáz Vince

A terület azonban Kolozs Megyei Tanács tulajdonában van, ezért a városi önkormányzat úgy határozott,

hivatalosan felkérik a megyeházát, adják át a városnak a telek tulajdonjogát.

Amint arról lapunkban is beszámoltunk, a kolozsvári önkormányzatnak nem ez az első próbálkozása megfelelő helyszínt találni egy korcsolyapálya számára: eredetileg a sétatéri tavat alakították volna át korcsolyapályává a téli hónapokra, azonban az erre vonatkozó terv nem nyerte el a szakértők tetszését.

A főbb kifogások arra vonatkoztak, hogy a projekt megvalósítása túl nagy felfordulást okozna, és zavaró lenne a Sétateret használó közönség számára. A hűtőberendezés felszerelése és az ideiglenes építmények kialakítása, majd lebontása két hónapot venne igénybe. A munkálatok egy részéhez, amely hat hetet tartana, darut kellene használni, ami a Kioszk épülete előtt éktelenkedne.

{K1}