Sziesztázni küldték a bécsi belvárosban közlekedő fiákerek lovait

MTI 2017. augusztus 02., 12:02

„Kimenőt” kaptak a bécsi belvárosban közlekedő fiákerek lovai a fővárosban kedden mért nagy meleg miatt. Amennyiben a héten újra 35 fok fölé kúszik a hőmérő higanyszála Bécsben, úgy a lovakat ismét az istállókban helyezik el.

Fotó: DiePresse.com

Egy tavaly meghozott szabályzás értelmében a bécsi Szent István téren (Stephansplatz) és a Hofburgnál lévő Michaelerplatzon lévő fogatok lovait már kedden délután visszavitték a hűvösebb istállókba. A szolgáltatást ideiglenesen leállították és a bécsi közlekedésért felelős osztály is ellenőrizte az új szabályzat betartását.

Ulli Sima az állatok védelméért felelős városi illetékes arról adott tájékoztatást, hogy

harminc fok felett rendszeresen ellenőrzik a lovak egészségi állapotát, a fiákerek összes állomásánál friss vizet és árnyékos helyet biztosítanak.

A Négy Mancs állatvédő alapítvány egyik ausztriai illetékese a Kurier című lapnak elmondta: javasolják, hogy a lovakat a következő napokban ne is engedjék ki az istállóból, függetlenül attól, hogy 35 fok felett van-e a hőmérséklet, vagy sem.

A szociáldemokrata és zöldpárti városvezetés tavaly arról is döntött, hogy

a lovakat csak minden második nap „dolgoztathatják”, és a jövőben naponta egy órával kevesebbet, délelőtt 11-től este 10 óráig húzhatják a konflisokat.

Továbbá a kocsisoknak az egyes utak előtt rendszeresen kell dokumentálniuk, hogy menetkészek, és ellenőrizniük kell a lovak egészségi állapotát.

Bécsben 28 fiákervállalkozás működik, amelyek összesen nagyjából négyszáz lovat tartanak. A lovak védelmében meghozott új szabályzás betartását a város közlekedésigazgatási osztálya és a rendőrség közösen ellenőrzi. A szabály áthágása 140 és 3500 euró közötti büntetést vonhat maga után.

Az előrejelzések szerint a hétvége környékén Ausztria keleti részén akár 38-40 fok is lehet majd.