Színes alkotások tárháza az Élesdi Művésztelepen

Krónika 2017. július 31., 16:21

Megnyílt az In memoriam Bodoni István című kiállítás a 21 alkalommal szervezett Élesdi Művésztelep keretében. A tervek szerint a következő kiállítás a nagyváradi várban lesz.

Fotó: Kovacslehel.blogspot.ro

„A 13 alkotó egy hónapon keresztül különböző munkákat készített, melyeket pénteken mutattunk be az élesdi RMDSZ-székházban édesapám, Bodoni István emlékére. A nyitott műterem program keretében az érdeklődők az élesdi líceumban további, a művésztelepen készült alkotásokat is megtekinthettek. A tervek szerint a következő kiállítás a nagyváradi várban lesz, aztán jöhet Budapest is” – mondta el a Krónika megkeresésére Bodoni Zsolt, az Élesdi Művésztelep szervezője.

Hozzátette, édesapja volt az egyik kezdeményezője a rendezvénynek, 20 éven keresztül biztosította ennek helyszínét,

és a szervezésben is jelentős szerepe volt. Bodoni Zsolt arról is beszámolt, hogy a művésztelepen mindenki az elhivatottságának szenteli az időt, ezért nagyon színes kiállítás jön létre.

A téma nincs kijelölve, mindenki az egyéni stílusában alkot, nincsenek megkötések, ezzel is fokozva a szerző szabadságérzetét.

A tárlatban szereplő művek főként hagyományos technikákkal készülnek: olaj-, akvarell, márványfaragás, illetve más mediális technika, például a film is megjelent már az alkotások sorában.

Az Élesdi Művésztelepet 1997-ben alapították az akkor másodéves hallgatók a Bihar megyei Élesden, és azóta is minden évben kijönnek egy hónapig alkotni.

„Természetes egyszerűséggel, önmagából építkezve alakult ki egy társaság, emberi-szakmai közösség, talán gyorsabban és kiszámíthatatlanabbul, mintsem értelmezni lehetett volna, vagy jövőjét megjósolni” – írja Incze Mózes a művésztelep honlapján.

Fotó: Elesdimuvesztelep.hu

Az Élesdi telephez folyamatosan csatlakoznak frissen végzett egyetemi hallgatók, többen évek óta részt vesznek az egy hónapig tartó alkotói találkozón, mások azóta a családnak szentelték az időt, de alkotási kedvük megmaradt.

Az Élesdi Művésztelep alkotói: Bajkó Dániel, Galambos Éva, Kovács Lehel, Balázs Imre Barna, Horror Pista, Maria B. Raunio, Bodoni Zsolt, Herman Levente, Orbán Előd, Bugovits Anikó, Incze Mózes, Pinczés József, Csurka Eszter, Juhász Dóra, Pittmann Zsófi, Ferenczy Zsolt, Kaliczka Patricia, Szász Sándor, Gaál Katalin, Kovács Kitti, Szakszon Imre.

Tőkés Hunor