Molnár Judit 2017. július 31., 00:23

Örökzöldek

Nem, egyszerűen csak azért bitorolhatják az örökzöld jelzőt, mert állandóan előkaphatók, használat után pedig mehetnek a kukába. Sokan már sejtik is, miféle örökzöld témákra gondolok! Hát persze: mindenekelőtt az autópályákra.

Most valamelyik szocdem lángésznek kipattant az agyából egy olyan egyszerű megoldás, amely még a komolyabb kekeckedőket is elgondolkodtatja – esetleg: a sztrádák iránt kérdezősködőknek lazán, de a közérthetőség végett annál tagoltabban vetik oda, hogy az istenadta románok fizetés- és nyugdíjemelésre szavaztak, nem pedig autósztrádákra. És amíg megfogalmazódnék az erre következő újabb kérdés, a nyilatkozónak már csak a tarkóját látni, amint beballag menedéket nyújtó irodájába.

Mit is lehetne gyorsabban visszakérdezni, hisz tulajdonképpen igaz a válasz: a jól ismert „nemcsak kenyérrel él az ember” parafrázisának értelmében nemcsak autópályával élhető az élet, időnként az autónak csakúgy, mint a vezetőjének szüksége van némi eleségre is. Én csak azt nem értem, hogy van még merszük akár a legcsavarosabban füllentő politikusoknak előkapni a huszonvalahány éve egyszerű hazugságnak bizonyult sztrádaépítést?!

Az első ballépést, ami megnyitotta az összes többi ki- és betáncolás előtt a lehetőségek kapuját valamikor a 90-es évek legelején, büszke közlekedési miniszterként az előző államelnök tette meg, kijelentve, hogy ez egy olyan mítosz, amire az országnak semmi szüksége. Most biztosan rezzenéstelenül letagadná, ahogy minden mást is, de a digitalizált világban az adatrögzítés már gyerekjáték.

Tény, hogy minden kormány előveszi a témát, megígéri a könnyen járható kilométerek százait, aztán gyorsan le is söpri a prioritások közül. Merthogy a nép a fizetések és nyugdíjak emeléséről szavazott. Amennyit viszont ezekről az elmúlt hónapokban hablatyoltak, nem hiszem, hogy bárki is tudná a pillanatnyi tényállást.

Egy legújabb agyrém az orvosok és orvosnők hatvanhét éves korig kihúzott munkaviszonya. Netán kötelezően?! Kimondani kimondták ugyan, de most még várják a hatást. Ha majd ősz közeledtével valakik felháborodnának miatta, rá lehet fogni a kánikula okozta napszúrás mellékhatására, de hírhedett szemtelenségüktől még az sem állna távol, ha az egészségügy siralmas állapotát tennék érte felelőssé.