Kifogásolják a szakemberek a sétatéri tóra tervezett korcsolyapályát

Kiss Előd-Gergely 2017. július 28., 11:34

Két korcsolyapálya-projektet is közvitára bocsát ősszel a kolozsvári polgármesteri hivatal. A sétatéri tóra tervezett építményt több okból sem támogatják a szakemberek.

A sétatéri tavon sokan korcsolyáznak telente Fotó: Biró István

Nem sikerült dűlőre jutni a kolozsvári tanács területrendezési és urbanisztikai szakbizottságában a sétatéri tavon kialakítandó ideiglenes korcsolyapálya megvalósíthatóságának ügyében, így

az ősz folyamán a projekt mellett egy másikat is közvitára bocsát Kolozsvár polgármesteri hivatala

– tájékoztatott Oláh Emese alpolgármester sajtóirodája.

A közlemény szerint az építészeti és területrendezési szakbizottság tagjai több tekintetben is kifogásolták a sétatéri tó téli befagyasztására vonatkozó részletes városrendezési tervet. A főbb kifogások arra vonatkoztak, hogy a projekt megvalósítása túl nagy felfordulást okozna, és zavaró lenne a Sétateret használó közönség számára.

A hűtőberendezés felszerelése és az ideiglenes építmények kialakítása, majd lebontása két hónapot venne igénybe.

A munkálatok egy részéhez, amely hat hetet tartana, darut kellene használni, ami a Chios épülete előtt éktelenkedne. Egy további kifogás szerint a vízbe elhelyezett cölöpöket nem távolítanák el a nyári időszakban sem, így azok a vízszintcsökkentéskor láthatóvá válnának.

A projekt indoklása kitér arra, hogy az utóbbi években egyre népszerűbbé vált a korcsolyázás, a városban üzemelő pályák túlzsúfoltakká váltak. Ráadásul csak az egyik ilyen létesítmény helyezkedik el a központban – ez a téli hónapokban a Főtéren, a Mátyás-szoborcsoport előtti térén működik –, a városszéli helyszínek pedig sokak számára nehezen megközelíthetőek.

A városháza honlapján is megtekinthető projekt szerint, amennyiben megépülne, a sétatéri létesítmény lenne Kolozsvár legnagyobb korcsolyapályája, a szolgáltatási részleg 800 négyzetméteres felületet foglalna el, további összesen 7000 négyzetméteren 1500 ember korcsolyázhatna egyidejűleg.

A területrendezési és urbanisztikai bizottság szakértői szerint mérlegelni kellene azt is, hogy mennyire akadályoznák a Sétatér rendeltetésszerű használatát az ideiglenes pálya kiépítési munkálatai.

Éppen ezért a szerdai gyűlésen alternatív megoldásként merült fel a kolozsvári Aréna melletti játszótér környéke, amely megfelelőbb helyszínként szolgálhatna.

A terület a Kolozs Megyei Tanács tulajdonát képezi, a megyeháza azonban hajlandó lenne átadni a tulajdonjogot a városnak.

Két korcsolyapálya-projektet bocsát közvitára az ősz folyamán Kolozsvár polgármesteri hivatala. Az egyik a sétatéri tóra, a másik a Kolozs Megyei Tanács tulajdonába levő területre vonatkozó projekt,

amely egyelőre nincs elkészítve, hiszen egyelőre nem tudni, hogy milyen jogi feltételek mentén veheti át a városi önkormányzat a megyei tanácstól a területet. A területen a játszóteret továbbra is működtetni kell, és egyelőre az sem világos, milyen arányban beépíthető a terület” – tájékoztatott Oláh Emese alpolgármester.

Hozzátette, noha hangulat és környezet szempontjából a sétatéri helyszínnél kevésbé lenne vonzó az Aréna szomszédságában kiépített korcsolyapálya, emellett az 1500 négyzetméternyi területe is jóval szerényebb a tó kínálta 7000 négyzetméteres felülethez képest, a szakemberek véleményét figyelembe véve mégis jobb megoldásnak tartja utóbbit, hiszen megvalósítása messze kisebb erőfeszítést igényel, és a tó élővilágát sem zavarná.