Märcz Tamás szerint nem elégszik meg a pólócsapat az ezüsttel

MTI 2017. július 28., 00:30

Märcz Tamás szerint a magyar férfi vízilabda-válogatott végig higgadtan és magabiztosan játszva győzte le a görög csapatot 7-5-re csütörtökön a hazai rendezésű világbajnokság elődöntőjében, a fináléban pedig ahogyan eddig is, csak magukkal foglalkoznak.

Märcz Tamás szövetségi kapitány (jobbra) és Gerendás György edző köszöni a szurkolók buzdítását Fotó: MTI

„Egy elődöntőt meg kell nyerni, mindegy, hogy tíz vagy egy góllal. Ennek a mai győzelemnek az volt a kulcsa, hogy az elejétől kezdve higgadtak tudtunk maradni, ez pedig a találkozó közepén és a végén sem veszett el" – értékelt a szövetségi kapitány, aki újságírói kérdésre reagálva a szombati döntőről elmondta, nem hiszi, hogy a játékosai megelégednének az ezüstéremmel.

{K1}

Arról szólva, hogy a késő esti szerb-horvát összecsapásról kit szeretne ellenfélnek, elmondta, a magyar csapat csak magával foglalkozik. „Mindkét ellenfél erős, mi megpróbáljuk kihozni magunkból a legtöbbet. Minden meccs más, nem szabad az előzőre alapozni, új dolgokat kell elővenni” – jelentette ki Märcz Tamás.

A találkozó egyik legjobbja, Vámos Márton elmondta, fantasztikus közönség előtt bárki lehet az ellenfél, s ha ugyanilyen jó játékot és hatékony védekezést mutatnak be, akkor győzhetnek.

Manhercz Krisztián is a védekezést emelte ki. „Két negyed alatt egy gólt kaptunk, azt is akkor, amikor a kispad, velem együtt már a közönséggel ünnepelt. Nagy Viktor ezúttal is lehúzta a rolót, mi pedig remek blokkokkal segítettük ki” – áradozott a csapat Benjáminja. A balkezes Zalánki Gergő megjegyezte, talán egy kicsit izgalmasabbá tették a mérkőzést, de Nagy Viktor ezúttal is szenzációs volt, így ilyen kevés gól is elégnek bizonyult a sikerhez.

A magyar válogatott szombaton száll vízbe legközelebb: a világbajnoki címért zajló összecsapást a horvát csapattal játssza romániai idő szerint 21.30-tól.