Diplomagyárak: egyetemi tanárokat, programozókat tartóztattak le

Krónika 2017. július 27., 23:31

Hat személyt letartóztattak, további kilencet hatósági felügyelet alá helyeztek a bukaresti legfőbb ügyészség munkatársai a megvásárolt egyetemi diplomák ügyében.

A főügyészség közleménye szerint bűnvádi eljárás indult 36 személy ellen, akik az aradi Aurel Vlaicu és a szintén aradi Vasile Goldiş Egyetem alkalmazottai, valamint a fenti felsőoktatási intézmények végzős diákjai. Közülük 16 ellen megelőző megszorító intézkedéseket alkalmaztak.

Hat személyt, köztük négy tanárt előzetes letartóztatásba helyeztek.

Lucian Păiuşant vesztegetés ismételt elfogadásával, Viorica Daniela Vincze-Iancsit vesztegetés ismételt elfogadásával és hivatali hatalommal való visszaéléssel, Olga Domnica Moldovant vesztegetés elfogadásával, Irina Monica Orăşan-Alic-ot pedig vesztegetés elfogadásában való bűnrészességgel, számítógépes hamisítással, nem nyilvánosságnak szánt adatok felhasználásával és hivatali hatalommal való visszaéléssel gyanúsítják.

Letartóztattak továbbá két számítógép programozót is, Viorel Eduard Orăşan-Alic-ot és Bogdan Alexandru Torceát, akiket vesztegetés elfogadásával, számítógépes hamisítással és nem nyilvánosságnak szánt adatok felhasználásával gyanúsítanak.

Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint a hat vádlottat csütörtökön állítják a bukaresti törvényszék elé azzal a javaslattal, hogy rendeljék el 30 napos előzetes letartóztatásukat.

Az ügyészség ugyanakkor kilenc személyt 90 napos hatósági felügyelet alá helyezett. Ezek Emil Nicolae Urtilă (oktató), Allbertino Radu Jipa (oktató), Laura Corina Nicolescu (oktató), Ramona Gligor (oktató), Taha Abed-El-Kader (közvetítő), Dahamshi Ahmed (közvetítő), Rinaldi Matteo és Procopio Marco Antonio (diákok), Heib Khattab (diák).

Az ügyészek azt állítják, hogy számos olyan külföldi diákról van tudomásuk, akik bár nem értenek és nem beszélnek románul, román nyelven tartott kurzusokat hallgattak és vették sikerrel a vizsgákat.

A nyomozás során kiderült, hogy az on-line zajló vizsgák közben – bizonyos pénzösszegek fejében – a felsőoktatási intézmény informatikusai telefonos üzenetben elküldték a diákoknak a tesztkérdések helyes válaszait. Ugyanakkor az is bevett szokás volt, hogy – szintén az informatikusok segítségével – az intézmény adatbázisában módosítottak a diákok által adott válaszokon vagy később a jegyükön. Az ügyészek szerint a hallgatók kész államvizsga-dolgozatokat is vásárolhattak.

A bűnhálózatnak egyetemi tanárok, titkársági alkalmazottak és az egyetem több egykori diákja is tagja volt, a sikeres vizsga fejében fizetett összegeket pedig általában olyan valutaváltó irodákban hagyták a diákok, amelyek vezetői baráti kapcsolatban álltak az illető tanárokkal.

Szerda reggel több mint 100 házkutatást tartottak az ügyészek és rendőrök a két egyetem több tanáránál és diákjánál, akiknél 350 ezer eurót és számítógépes rendszereket foglaltak le.