Július végéig igényelhető a vállalkozóknak nyújtott anyaországi támogatás

MTI 2017. július 27., 11:35

Az idén 830 millió forinttal támogatja a kormányzat pályázat alapján a Kárpát-medencében működő külhoni magyar vállalkozókat – közölte Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

Potápi Árpád János csütörtökön az M1 aktuális csatorna műsorában emlékeztetett arra, hogy az államtitkárság 2017-et a külhoni magyar családi vállalkozások évévé nyilvánította.

A tenderek benyújtási határideje július 31., a fiatal vállalkozók és a családi vállalkozások 2 millió és 6 millió forint közötti összegre pályázhatnak.

Mint elmondta, a kutatások szerint mintegy 40 ezer magyar családi vállalkozás működik a határokon túl a Kárpát-medencében. A többségében kisvállalkozások által foglalkoztatottak 92 százalékban szintén magyarok.

Az idei tenderkiírás nyomán 600 millió forintot használhatnak fel a családi vállalkozások, 230 millió forintot a fiatal vállalkozók. Ezek jellemzően a mezőgazdaság, a feldolgozóipar és a turizmus-vendéglátás területén tevékenykednek.

Az államtitkár arra számít, hogy meghaladja majd az ezret a pályázók száma.

Ugyanis tavaly a fiatal külhoni vállalkozók számára meghirdetett támogatási program keretében 967-en pályáztak. Az idei támogatások szinte minden vállalkozásfejlesztési célra felhasználhatóak, kivéve az ingatlanvásárlást és -felújítást, mondta Potápi Árpád János.