Tusványos – Porcsalmi: a kisebbségek jogainak európai védelme pártok feletti ügy

Krónika 2017. július 20., 18:08

A Minority SafePack célja, hogy az Európai Unió ne csak az uborka görbületét szabályozza, hanem törvényi szinten is foglalkozzon a kisebbségi jogokkal, ezért van történelmi jelentősége a kezdeményezésnek – fogalmazott Porcsalmi Bálint a Tusványoson.

Fotó: Gecse Noémi

A Tusványos panelbeszélgetésén részt vett Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának elnökségi tagja, Deli Andor fideszes EP-képviselő, valamint Kalmár Ferenc, Magyarország Külgazdasági- és Külügyminisztériumának miniszteri biztosa is.

Porcsalmi Bálint felhívta a figyelmet arra, hogy pár évvel ezelőtt a kezdeményezést az Európa Bizottság megtámadta a luxemburgi bíróságon, ezt pedig Románia és Szlovákia is támogatta. „Ha sikerrel járunk, születik egy európai törvénycsomag. De ami legalább ennyire fontos, hogy lehetőségünk nyílik arra, hogy az európai köztudatban előtérbe kerüljenek a nemzeti kisebbségek” – mutatott rá Porcsalmi.

A szövetség ügyvezető elnöke szerint jelenleg

Európában nem tudják, mi fán terem az erdélyi magyar, nem értik a mi ügyeinket”.

„Most lehetőségünk nyílik ezen változtatni” – tette hozzá.

Porcsalmi kitért a számokra is: Erdélyből 250 ezer, Magyarországról 500 ezer, Felvidékről 60-70 ezer, Németországból 100 ezer, Olaszországból 120 ezer aláírást kell összegyűjteni.

Az ügyvezető elnök az eddigi fejleményekről is beszámolt. „A héten elkezdtük az online aláírásgyűjtést, a papíralapú aláírásgyűjtés szeptemberben kezdődik.

Hétfő óta Romániából 1230, Magyarországról pedig 600 online aláírás érkezett.

Mindenkit be kell vonnunk, az egyházakat, a civil szervezeteket és a médiát is” – jegyezte meg Porcsalmi, aki pártok feletti kérdésnek nevezte az ügyet.

Deli Andor a Minority SafePack jogi hátterének részleteire tért ki: „az Európai Unió tett arról, hogy ne könnyítse meg a kezdeményezők dolgát.”

Berényi József a felvidéki aláírásgyűjtés vonzatairól beszélt: „bízunk abban, hogy megszületik egy olyan jogi norma, ami EU-s szinten védi közösségünket, és megállítja a nemzeti közösségek asszimilációját.” Majd hozzátette:

Szlovákiai részről ugyanúgy nem számíthatunk nagy támogatásra, mint Románia esetében,

hiszen ugyanazt a kezdeményezést támadó pert támogatta.”

Kalmár Ferenc miniszteri biztos felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország az RMDSZ és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) mellett lépett be a kezdeményezést támadó perbe. Kitért arra is, hogy a kezdeményezést hivatalosan csak az EU-s tagállamok állampolgárai írhatják alá, viszont szolidaritási aláírásgyűjtés van folyamatban Kárpátaljáról és Délvidékről is.