Megkezdődött a koncertprogram a tusnádfürdői szabadegyetemen

MTI 2017. július 19., 10:30

A Hooligans koncertjével kedd este megkezdődött a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor vasárnap hajnalig tartó tusnádfürdői rendezvénysorozata, amelyet - első és jelenlegi helyszínének nevéből kialakított mozaikszóval - Tusványosként emlegetnek immár két évtizede a résztvevők.

Fotó: MTI

A közéleti vitafórumokat ifjúsági fesztivállal és gazdag koncertprogrammal ötvöző Tusványosra már a keddi, „nulladik” napon folyamatosan érkeztek a résztvevők, az esti nyitókoncert idejére a tusnádi kempingben a sátorhelyek többsége betelt és a környező házak udvarán is fiatalok vertek sátrat.

Mivel Tusnádfürdő az utóbbi hónapokban a településre rendszeresen bemerészkedő, kukázó medvék miatt szerepelt a legtöbbször a híradásokban, és ez még a tapasztalt fesztiválozókat is aggodalommal töltötte el, Albert Tibor polgármester kedden megnyugtatásul közölte:

a fürdőváros három legproblémásabb medvéjét altatólövedékkel elkábították, és elszállították a térségből.

A táborozók biztonságáról négy vadőr gondoskodik, ők az erdő mellett, illetve az Olt partján járőröznek majd. A szervezők mindenkitől azt kérik, hogy ha mégis medvét lát, ne közelítse meg, ne fényképezze, hanem hívja a vadőröket a táborban kifüggesztett számon.

A harmincadik kiadásához közeledő szabadegyetem a Tusványost alapító és az azon nevelkedett nemzedékek találkozóhelyeként őrizte meg népszerűségét, de a digitális kor kihívásainak is megpróbál megfelelni.

Idén a tábor honlapja ugyan a nyitást megelőző órákban többször „gyengélkedett”, de Tusványos jelen van a közösségi oldalakon, mobilalkalmazás segíti az eligazodást a programok között, és a mobilszolgáltatók új erősítők felszerelésével biztosítják idén a tábor internetellátottságát.

Fotó: MTI

A Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány és a Magyar Ifjúsági Tanács idei, 28. rendezvényét Tusványos - a biztos pont címmel szervezik.

A tábor területén több mint harminc partnerszervezet húsznál is több rendezvénysátrat működtet, amelyek különböző tematikájú fórumoknak adnak helyet.

A szakmai programok hivatalos megnyitóját szerda délelőtt tartják. A hét folyamán számos külföldi szakértő, magyarországi és erdélyi politikus lesz jelen a tusnádfürdői pódiumbeszélgetéseken, idén sem marad el a Kárpát-medencei magyar pártok vezetőinek hagyományos nemzetpolitikai tanácskozása, szombaton pedig Orbán Viktor miniszterelnök részvételével rendeznek közéleti fórumot a koncertszínpad előtti sportpályán.